100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A Mi Hazánk képviselői maradtak ülve az Országgyűlésben, amikor a Tisza roma származású képviselője, Gyöngyösi István a roma holokauszt áldozataira emlékezett – írja a Telex. A megemlékezés után a Fidesz és a KDNP képviselői is megtapsolták Gyöngyösi felszólalását.
Toroczkai László később személyes érintettségre hivatkozva kért szót. A Mi Hazánk frakcióvezetője azt mondta, minden olyan honfitársa előtt fejet hajt, akit származása miatt gyilkoltak meg, és elítéli az erőszak, valamint a népirtás minden formáját.
„Egy dolog miatt nem álltunk fel: amióta ön a miniszterelnök, annyi házszabálysértés nem történik, mint amit a Tisza-frakció csinál. Volt egy megállapodás Forsthoffer Ágnes házelnökkel, […] képviselő nem kérhet ilyet felszólalás közben. Ez házszabályellenes volt” – indokolta Toroczkai, aki szerint a Mi Hazánk képviselői akkor felálltak volna, ha előre bejelentik, hogy a roma holokauszt áldozatai előtt tisztelegnek. A megemlékezés módját kifogásolta, nem pedig magát a tiszteletadást.
Toroczkai felszólalását Halleréné házszabályellenesnek ítélte, mivel szerinte nem állt fenn kellően a személyes érintettség. A levezető elnök ezért elnémította a Mi Hazánk frakcióvezetőjét, ezt követően pedig rögtön szünetet rendeltek el.
A parlamenti szünet kezdetén Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője odament Toroczkai Lászlóhoz és a Mi Hazánk képviselőihez, és azt mondta nekik, hogy szégyelljék magukat, amiért nem álltak fel a megemlékezés alatt. A Mi Hazánk képviselői erre azt válaszolták, hogy a tiszás politikusoknak kellene szégyellniük magukat, számolt be róla a Telex tudósítója.
A szünet után Dúró Dóra ült be a házelnöki székbe. Toroczkai korábban ügyrendi felszólalásban kezdeményezett rendkívüli házbizottsági ülést, miután Dúró Dóra, a párt képviselője vezette az ülést és megadta neki a szót. Szerinte Magyar Péter korábbi felszólalásában nem beszélt személyes érintettségről, amikor kifogásolta, hogy a Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozataira emlékezve.
„Miért nem álltunk fel? Azért nem álltunk fel, mert elegünk van abból, hogy önök a saját játszóterüknek tekintik az Országgyűlést” – mondta Toroczkai. Szerinte nem elfogadható, hogy bármelyik képviselő bármilyen ügyben felszólaljon, illetve hogy egy felszólalás során valaki előírja, mindenkinek fel kell állnia. „Tartsák be az elemi szabályokat, mert ez nem diktatúra!”














