100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Szeged ivóvízellátása továbbra is biztonságos, a jelenlegi rendkívüli hőség ellenére sincs szükség vízhasználati korlátozások bevezetésére – közölte közösségi oldalán Botka László a Szegedi Vízmű Zrt. tájékoztatására hivatkozva.
A polgármester azt írta, hogy a Szegedi Vízmű adatai szerint a város ivóvízkútjai naponta mintegy 80 ezer köbméter víz kitermelésére képesek, miközben a lakosság, az intézmények és a vállalkozások fogyasztása még a legmelegebb napokon is körülbelül 41 ezer köbméter.
Botka szerint ennek köszönhetően Szeged kedvezőbb helyzetben van, mint az ország több más települése, ahol a tartós hőség és a megnövekedett vízigény miatt már nehézségeket okoz az ivóvízellátás.
A városvezető ugyanakkor arra kérte a szegedieket, hogy továbbra is felelősen bánjanak a vízzel: „Hivatalos korlátozást nem kell bevezetni, de tisztelettel kérem a lakosságot a takarékos és mértékletes vízfogyasztásra!”
Frissítés: A Szegedi Vízmű közölte lapunkkal, a tartós kánikula és a hőségriasztás miatt az ország egész területén, így Szegeden és Algyőn is életbe lépett az I. fokú vízkorlátozás. A szabályozás célja az ivóvízkészletek védelme és a hálózat túlterhelésének megelőzése a hőség idején.
A lakosságot és a nem lakossági felhasználókat szintén arról tájékoztatják, hogy a helyi ivóvízhálózat és a termelési kapacitások elégségesek, vízhiányra vagy ellátási zavarra továbbra sem kell számítani, ugyanakkor az országosan elrendelt I. fokú vízkorlátozás szabályai a szegedi és algyői működési területen is érvényesek, az országos rendelkezéseket a fenntarthatóság és a felelős vízgazdálkodás érdekében helyben is maradéktalanul be kell tartani.
Az I. fokú vízkorlátozás értelmében szigorúan tilos:
- Közparkok, kertek, pázsitok locsolása ivóvízről (tömlős locsolás);
- Kerti úszómedencék vezetékes vízzel történő feltöltése (különösen a legmelegebb nappali órákban);
- Gépjárművek tömlős (slagos) mosása;
- Járdák, utak, udvarok csapvízzel való lemosása;
- Automata öntözőrendszerek működtetése az ivóvízhálózatról.
A frissítő ivóvíz elérését a hagyományos kék színű közkifolyók (ejektoros kutak) is biztosítják. Szegeden jelenleg 124, Algyőn pedig 26 működő közkifolyó érhető el a járókelők számára.
Hogyan spórolhatunk az ivóvízzel a kánikulában?
- Zuhanyozzunk fürdés helyett: Egy gyors zuhanyzással töredékére csökkenthető a vízfogyasztás.
- Ne folyassuk feleslegesen a csapot: Fogmosás, borotválkozás vagy mosogatás közben zárjuk el a vizet.
- Mindig legyen nálunk kulacs: A közkifolyóknál bármikor újratölthető.
















