100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Különös leletekre bukkantak a szakemberek a Szegedet érintő útfejlesztésekhez kapcsolódó régészeti feltárások során. Mivel az ilyen beruházásoknál kötelező a régészeti feltárás, az egyben jó lehetőség is: olyan múltbeli emlékek válnak láthatóvá, amelyek korábban a föld alatt rejtőztek.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Facebook-bejegyzése szerint az 5-ös főút négysávosítása közben évszázadok, illetve évezredek óta rejtőző tárgyak kerültek elő a 163-as kilométerszelvény környezetében, ezekről fotókat is készítettek.

A BYD-elkerülő, azaz az 502-es főút 2×2 sávos meghosszabbításál pedig avar és honfoglalás kori leleteket, köztük női ingnyakvereteket és lószerszámokat is találtak. „Mert néha tényleg csak egy útépítés kell ahhoz, hogy kiderüljön, milyen történetek lapulnak a lábunk alatt” – jegyzik meg.

A térség különösen gazdag régészeti lelőhelyekben: a készülő BYD-gyár területén korábban egy 1400–1500 éves, több mint 150 sírt magában foglaló temetőt tártak fel, ahol arany fülbevalók és egy, a Bizánci Birodalomból származó kis csengő is előkerült.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…