100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Jelentős közúti és vasúti infrastruktúra-fejlesztésre készülnek Kiskundorozsmán, erről jelent meg két tenderkiírás is összesen több mint 14 milliárd forint értékben. A tervek bár nem árulnak el részleteket, sejthető, hogy a BYD közvetlenül összekötné a gyárat az ottani vasútállomással egy teljesen új magánút révén.

Bár az elmúlt hetekben rakták le a Metrans 6 milliárdos konténertermináljának alapkövét a szegedi ipari parkban, úgy tűnik, a korábbi információkkal ellentétben a BYD nem feltétlenül innen szolgálná ki a szegedi gyárát. Megjelent ugyanis két tenderkiírás a MÁV részéről arról, hogy mind közúti, mind vasúti szempontból fejlesztenék Szeged eddig elhanyagolt vasútállomását.

A legérdekesebb része a kiírásnak, hogy építenének egy 3,5 kilométer hosszú, sorompóval és kapuval elzárt, kétsávos aszfaltozott utat. Ehhez két “híd” is kapcsolódik, komoly alapozással: az egyik 22, a másik 17 méteres áthidalással. A dokumentum ennél többet nem árul el, de a “magánút” megnevezés alapján feltételezhető, hogy a BYD szegedi gyárát kötnék össze közvetlenül a Kiskundorozsmai állomással az 5-ös főút felett is áthaladva.

A közúti fejlesztéshez szorosan kapcsolódik egy nagy logisztikai terület kialakítása is. Az 550 férőhelyes készáru-pufferzóna kifejezés arra utalhat, hogy ennyi autó ideiglenes tárolásához hoznának létre helyet Kiskundorozsmán, amíg vasútra nem rakják azokat. Emellett nagy teherbírású rakodófelületek és gépészettel vezérelt, állítható magasságú rámpák épülnek majd, ami szintén azt erősíti, hogy járműveket raknának vonatra itt.

Ezzel párhuzamosan az állomás vasúti infrastruktúrája is gyökeresen átalakulna. Mintegy 2,4 kilométernyi vágányt újítanának fel vagy építenének át több új váltóval együtt. Két, legalább 350 méteres rakodóvágány is létesülne. Emellett a burkolt rakodóterületek is bővülnek, az állomás világítását pedig három új fényvető toronnyal és huszonöt oszloppal erősítik meg.

Fotó: Bálint András / Szegeder

A vágányok átépítése miatt a felsővezeték-hálózatot is át kell tervezni, de így lehetőség adódik arra, hogy a rakodóvágányokat is villamosítsák. A vasútüzem biztonságát szavatoló biztosítóberendezést szintén érinti a projekt. A beruházásra 18+6 hónapja, vagyis két éve lesz a nyertes kivitelezőnek.

Mindez annak fényében érdekes, hogy eredetileg a várhatóan jövőre induló Kiskunfélegyháza–Szeged vasúti szakasz felújításával tervezték modernizálni a dorozsmai állomást, ám elképzelhető, hogy így csupán annak személyforgalmi részét érinti majd mindez. Az viszont a két friss tender alapján biztosnak látszik, hogy a BYD eredeti terveivel ellentétben nem az M43-as autópálya Fehér-tó felőli oldalán épít egy teljesen új vasúti terminált, hanem Kiskundorozsma állomás kaphat új szerepet.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…