100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Hétfő délután folytatódott az aHang országos demonstrációsorozata az „elnémítási törvény” ellen. Tizenhatodik állomásként Hódmezővásárhelyen vonult utcára a civil szervezet közel 150 emberrel a szervezők szerint, hogy felhívja a figyelmet az átláthatósági törvénytervezet súlyos következményeire. A tüntetésen megjelent a település polgármestere, Márki-Zay Péter is.

Az aHang közleménye szerint Hódmezővásárhelyen is a Fidesz-iroda előtt gyűltek össze a demonstrálók, ahol – az eddigi eseményeken már ismert szimbólummal – leragasztott szájjal álltak némán. Ezt követően megjelent itt is Orbán Viktor 2018-as mondata egy molinón: „Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.”

A vásárhelyi Fidesz képviselői ahhoz nem voltak elég bátrak, hogy személyesen kijöjjenek az emberek közé, azonban az irodájuk ablakába egy plakátot helyeztek ki, a következő szöveggel: „Nem az a baj, hogy valakinek van véleménye. De! Külföldi pénzből csak külföldi érdeket lehet szolgálni!”

Közel 150 tiltakozó azért vonult utcára, mert szerintük az elfogadásra váró jogszabálytervezet elnémítana minden olyan független sajtóorgánumot és civil szervezetet, amely nem ért egyet a kormány álláspontjával. A helyszínen rengetegen írták alá az aHang tiltakozó petícióját is, ehhez Márki-Zay Péter is csatlakozott. Országosan már közel 50 ezer ember írta alá az íveket.

„Egy kétségbeesett hatalom utolsó próbálkozásának vagyunk most szemtanúi” – a Fidesz-iroda előtt tüntettek Szegeden

Az aHang 17 állomásos országos demonstrációsorozata kedden ér véget, június 3-án Veszprémben fognak demonstrálni. A szombati szegedi tüntetésről a Szegeder is tudósított.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…