100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A kormány döntése alapján a jövőben nem külső szállítóktól, hanem házon belüli megoldásoktól függ majd a magyar útdíjszedési rendszer informatikája. A Telex úgy értesült, az indoklás szerint egy ilyen jelentős állami bevételi forrás – évente már több mint 800 milliárd forintot hoz az útdíj – nem támaszkodhat kiszervezett informatikai szolgáltatásokra, hanem a teljes rendszert közfeladattá kell tenni.
A magyar útdíjrendszer bevételei többféle forrásból származnak. Az időszakos és területi autópálya-matricákból – melyeket a lakosság használ – a forgalom ötöde folyik be, míg a kamionok által fizetett, úthasználat-arányos és környezetterhelési díjak a bevételek négyötödét jelentik. Emellett a pótdíjak, vagyis a büntetések is évről évre milliárdos összeget tesznek ki, így a teljes összeg meghaladja a 2 milliárd eurót.
A kormányzati tervek szerint, ha az orosz–ukrán háború véget ér, Magyarország szerepe tovább nőhet az európai teherforgalomban, különösen az észak–déli és kelet–nyugati tranzitvonalakon. Ezért különösen fontosnak tartják, hogy a rendszer működtetése állami kézben legyen. Egyes információk szerint még az is elképzelhető, hogy a Nemzeti Útdíjszolgáltató Zrt. (NÚSZ) beolvad a Magyar Közút Zrt.-be, hiszen most először közös minisztérium – az Építési és Közlekedési Minisztérium – alá tartozik a két vállalat.
A Telex forrásai szerint e döntések mögött Orbán Viktor, Lázár János és Rogán Antal egyeztetése áll, tehát a kormányzati támogatás szinte biztosra vehető. Ugyanakkor más források arról számoltak be, hogy a háttérben intenzív lobbitevékenység zajlik, így elképzelhető még változás. A kialakult helyzet előzménye, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium februártól átvette a NÚSZ irányítását Rogán Antaltól. Lázár János az átvételt követően azonnal vizsgálatot indított, majd az első megállapítások nyomán menesztette a vállalat teljes felsővezetését, és átfogó informatikai auditot rendelt el.
Az informatikai háttérharc régóta zajlik. A 2013-ban indult útdíjrendszer első tíz évében az Emőri Gáborhoz köthető i-Cell-csoport dominálta a rendszert. Amikor 2022-ben az útdíjszedés Rogán Antal felügyelete alá került, egyre nagyobb szerephez jutott a Gubicza Ágoston – Rogán első feleségének új férje – tulajdonában álló Asura-csoport.
A legújabb fejlemény, hogy 2025. március 1-től az ATS AI Services Zrt. – az Asura-csoport egyik tagja – látja el az útdíjfizetéssel kapcsolatos alkalmazás-üzemeltetési, valamint a tengelysúlymérési rendszerhez kapcsolódó support feladatokat. A Telex úgy értesült, hogy a NÚSZ régi-új vezetőjét, Bartal Tamást erősen elhatározta, hogy mindenhol rendet csinál: az útdíjszedésre ráépülő „hiénák”, vagy finomabban írva a túlárazottan beszállító cégek mindegyikét el akarja kapni.

Az állam az audit során megállapította, hogy nagyon sok pénzt kaptak a rendszerből ezek a magáncégek, ráadásul több fontos cég titokzatos magántőkealapok birtokában volt. Ezt a struktúrát még a Fidesz hozta létre, ám mióta az Állami Számvevőszék leleplezte az MNB-alapítványok visszásságait, ez már nem támogatott. Mindenki hoppon maradhat a lap szerint, ugyanis az államosítással kiszorítanának mindenféle magáncéget, közreműködőt és beszállítót december 31-ig a kulcsfontosságú informatikai rendszereknél, ahol az állami cégek jelennének meg.
A Telex jelenlegi információi szerint egy ilyen átalakításnak vagy éppen államosításnak – mindenféle kiszervezés megszűnne – nagyon sok ellenérdekeltje van, de a kormány támogatja az elképzelést. Miközben például 100 milliárd forint feletti összegeket fizettek ezeknek a külsős cégeknek, a rendszámok felismerési aránya nem javult, sőt, romlott. Ha ezek a tervek valóban átmennek, akkor hamarosan jogszabálytervezetek és parlamenti viták következhetnek, írja a lap.
A Telex forrásai szerint a lobbiharcban továbbá Csányi Sándor OTP-elnök, az ország egyik leggazdagabb embere is érintett lehet. Ugyanis nem mindegy, hogy az útdíjfizetések során kinek az utalási rendszerét használja a szisztéma, Csányi tulajdonos a hazai kamerapiac vezető szolgáltatójában, a GVSX Kft.-ben is.













