100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Egy februári balesetben gazdaságilag teljesen használhatatlanná vált a város tulajdonában lévő Ford – jelentette be Farkas Éva Erzsébet polgármester a szerdai testületi ülésen. A makói polgármester azt mondta, hogy a balesetet követően kórházi kezelést is kapott, ugyanis több testrészén sérüléseket szenvedett.
A képviselő-testület ülésén, amelyről a helyi Makói Csípős lap írt, a DK-s Mucsi Tamás vetette fel a közösségben terjedő híreszteléseket, miszerint a baleset gyorshajtás vagy ittas vezetés következménye lehetett. „Kérem, polgármester asszony cáfolja meg ezeket” – fogalmazott a képviselő. Farkas Éva első reakciójában jelezte, hogy ezek az állítások tényként való tálalása félrevezető, majd részletesen ismertette az eseményeket.
A polgármester beszámolója szerint február 17-én Budapesten jártak hivatalos egyeztetésen az aljegyzővel és Siket Tiborral, aki akkor még városházi alkalmazott volt. A városvezető elmondása alapján a délutáni csúcsforgalomban, lakott területen, szabályosan közlekedtek, amikor az előttük két autóval haladó jármű hirtelen fékezett – ez okozta a láncreakciós balesetet, amely során az önkormányzati jármű is összeütközött az előtte haladóval.
A baleset idején Siket Tibor vezette a szolgálati autót, és a polgármester határozottan állította, hogy senki nem volt alkoholos befolyásoltság alatt. A légzsákok kinyíltak, Farkas Éva a mentőben körülbelül egy órát töltött, miután sérüléseket szenvedett a mellkasán, hasán, oldalbordáján és jobb lábszárán.
A makói kórházban végül szegycsontrepedéssel és súlyos bordaközi zúzódásokkal kezelték.
Farkas Éva hangsúlyozta, hogy a 2014-es polgármesterré választása óta nem igényelt új szolgálati járművet, jelenleg pedig egy korábban orvosi ügyeletet ellátó autót használ. Magáncélú használat esetén a költségeket saját maga fedezi – tette hozzá a testületi ülésen.
Nem ez volt az első eset, hogy a polgármesteri autó megsérült: 2015 nyarán szintén baleset érte, amikor Farkas Éva vezette a járművet, akkor a javítás közel egymillió forintot tett ki. A jármű egyébként 2016-ban vált jobban ismertté, amikor a polgármester egy rokkantparkolóban parkolt vele.













