100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Idén februárban 5653 gyermek született, míg a halálozások száma 10934 volt. Mióta rögzítik az adatokat, soha nem volt olyan hónap, amikor 6000-nél kevesebben születtek volna, az eddigi legrosszabb adat a tavaly júniusi 6040 volt – írja a KSH előzetes adatai alapján a 444. 

A tavaly februári adatokhoz viszonyítva a születések száma 9,1, míg a halálozásoké 0,7 százalékkal csökkent. Ha figyelembe vesszük a szökőév hatását, a születésszám csökkenése csupán 5,8 százaléknak felel meg, ugyanakkor a halálozások száma így is 2,8 százalékkal nőtt. A februári természetes fogyás 5281 fő volt, ami 10 százalékkal, a naptárhatást figyelembe véve pedig 14 százalékkal haladta meg a tavaly februárit.

Az első két hónapban a magyar népesség száma 11769 fővel csökkent, ami körülbelül annyit jelent, mintha Isaszeg vagy Gárdony teljes lakossága eltűnt volna. Tavaly ugyanezen időszakban ez a szám még 10201 fő volt, így a naptárhatást figyelembe véve 18 százalékkal gyorsult a népességfogyás.

Továbbá, a teljes termékenységi arányszám is jelentős visszaesést mutat: a tavalyi 1,4-es értékről idén az első két hónap alapján 1,34-re csökkent. Ahhoz, hogy a népesség ne csökkenjen, 2,1-es arányszámra lenne szükség. Ez az érték a 2012–2013-as szintre esett vissza.

Az adatok a fiatalok családalapítási kedvére is rávilágítanak, ugyanis februárban csupán 2042 házasságot kötöttek, ami 14 százalékkal – a szökőnap hatását figyelembe véve 10 százalékkal – alatta maradt a tavalyi év hasonló időszakának.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…