
100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Szeged és Vidéke, 1916. március 24. – Ablaka György, a Szeged és Vidéke nyomdájának kitünő vezetője szabadságra érkezett a harctérről, vele együtt jött meg egy régebben elküldött levele, amelyben a következő érdekes dolgokat irja:
Ma, éppen ma kellett ennek a csomagnak is megérkezni. Éppen ma, amikor ki akarnak tessékelni bennünket megszokott helyünkről. Még nem jött ugyan parancs az indulásra, tehát megállapodtunk bajtársaimmal, hogy fölbontjuk a csomagot és megnézzük, mi van benne. Amikor elhangzott, hogy fölbontjuk, azonnal kikerült hüvelyéből minden szurony és mindenki készségesen nyujtotta felém, hogy csak hamar bontsam már. Szépen, óvatosan kezdtem neki a kis láda fölfeszitgetéséhez. Minden szem oda nézett és várta az eredményt. Volt a csomagban kolbász, szalonna, dohány, csokoládé stb. Na most vége, a láda tartalma kifogyott, igy vélekedtem én is. Minthogy a láda tetejének csak egyik fele volt fölbontva, benyultam mégegyszer, hogy megállapitsam, nem tartalmaz-e még valamit. Fáradságom nem járt eredmény nélkül, mert kihuztam egy papirokba gondosan becsomagolt fiaskót. Anélkül, hogy bajtársaim tudták volna mi van benne, egyakarattal kiátják: ez az, ez a legfontosabb, én pedig megszabaditom az üveget a burkolatától és meg kellett állapitanom, hogy tényleg a legfontosabb, mert konyak volt benne. Na most már szinte kikelve önmagából mindenki kiáltja: Roham! Rajta! Rajta!
— Mi az? Mi az? – szól be valaki a födezék-ajtón. Ugyanabban a pillanatban az ajtónál álló hátsó honvéd elkiáltja magát: Vigyázz! Mozdulatlanul áll mindenki a helyén, az ajtó felé néz, hogy ki lépett be. W. P. főhadnagy századparancsnokunk jött be, aki éppen a rajvonalat vizsgálta. Én voltam a legkellemetlenebb helyzetben, mert az üveg az én kezembe’ volt és mint az osztag parancsnokától, tőlem kérdezte meg, hogy miért volt a roham, bár tudta, hogy csak honvéd-tréfáról lehet szó. De mindegy, kérdésre feleletet is kell adni, mert ez itt igy szokás, tehát hangosan és katonásan jelentettem:
— Főhadnagy urnak alázatosan jelentem, csomagom jött hazulról és hogy annak tartalma olyan volt, ami a honvédnak tetszik, kitört bajtársaimból az őszinteség…
— No, no, látom – közbe ránézett jobb kezemre, amely sulyban tartotta a konyakos üveget – csak nagyon vigyázzatok, mert a muszka igen közel van hozzánk.
— Igenis, főhadnagy urnak alázatosan jelentem, vigyázni fogunk. E szó hallatára: Vigyázni! érte el tetőpontját az öröm, mert ebből azt következtettük, hogy meghagynak továbbra is helyünkön. Be is vettük az üveg tartalmát mind egy csöppig. Mikor aztán elhangzott az utolsó Eh! is, megjegyzi azegyik honvéd:
— Na, most már jöhet a muszka!
Alig telik el fél óra, jön a parancs: Fölszerelni! Kenyérzsák, tölténytáska! A kenyérzsákban 260, a tölténytáskában pedig 40 darab éles legyen! Egymás szemébe nézünk és mondom bajtársaimnak:
— Fiuk, itt alighanem lesz vala…
Az utolsó szót nem tudtam kimondani, amikor szájról-szájra óriási erővel tör elő a vezényszó:
— Megszállás! Irányzék 300! Gyorsan tüzelni!
Késő este lévén, az ellenséget csak akkor láttuk, ha rakétáink a terepet megvilágitották. Megszólaltak az összes fegyverek, megszólaltak az ágyuk is: bú, siii, csatt! A mellettem levő bakter megjegyzi, hogy ez csak srapnell volt. Jön a másik ágylövés: bu, psziii, bum… Ez tizennyolcas gránát volt, – jegyzi meg egy másik ember. Ez volt azonban az utolsó birálat, mert ezután már olyan rettenetes változatossággal jött-ment a srapnell, gránát, kicsi és nagy vegyesen, hogy honnan jött a szerencsecsomag – igy nevezi az ágyugolyót a honvéd – nem lehetett megállapitani. Hullott a gránát és srapnell, mint az eső, ekszplodált előttünk, hátunk mögött, szóval csupa tüz között voltunk. Nemsokára csönd lett s a muszkák, akik tudtak, visszamenekültek. Alig virradt meg reggel, századparancsnokunkat ismét közöttünk láttuk és távcsővön vizsgálta az eredményt.
— Fiúk, jól végeztük dolgunkat, nézzétek a sok halottat, a foglyok száma is nagy, hát még mennyien lehetnek a sebesültek.
Reggel öt óra van, jön a parancs: 307-esek fölszerelni, szakaszonkint levonulás: Pihenőt kaptunk.
Ez a cikk eredetileg a Szeged és Vidéke című lapban jelent meg 1916. március 24-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.













