100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Madárbarát Települések Országos Szövetsége (MATELOSZ) idén második alkalommal hirdette meg az Év Madárbarát Települése díjat, amelyre 28 pályázat érkezett.

A megmérettetésen olyan önkormányzatok indulhattak, amelyek már tettek lépéseket a madarak és az élővilág sokféleségének védelméért. Az idei nyertes Csongrád, ahol a lakossággal, helyi civil szervezetekkel, polgári természetőrökkel és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival közösen óvják a település természeti értékeit.

Az indoklás szerint Csongrád számos konkrét intézkedéssel érdemelte ki a díjat:

  • Több mint 200 madárvédelmi eszköz található a településen, köztük gólyafészek-emelők és vércseládák.
  • Madárvédelmi akciókat szerveznek, a lakosságot a helyi televízión keresztül is tájékoztatják.
  • A gyurgyalagok költési idejében tilos motorozni a motocross pályán, ezzel biztosítva a madarak nyugalmát.
  • Gyerekek számára is számos természetvédelmi programot indítanak, például a Tiszavirág vetélkedőt és a madarak éjszakáját.
  • Rendeleteket hoztak a zöldterületek és fásszárú növények védelmében, valamint méhlegelőket tartanak fenn a beporzó rovarok segítésére.
Fotó: Bálint András / Szegeder

A szervezők szerint a többi pályázó is követendő példa lehet az olyan intézkedéseikkel, mint például a lepkekertek, sünszállókat és rovarhotelek kialakítása iskolák és óvodák udvarán, miközben a természetes vegetációt méhlegelőként hagyták meg. Emellett a zöldterületeken betiltották a káros gyomirtók, például a glifozát használatát, és fakatasztert készítettek, amely rögzíti a fák életkorát és állapotát.

„A díjra pályázó minden önkormányzatnak szívből gratulálunk! Bízunk abban, hogy sokan követik majd a példájukat és átveszik a jógyakorlataikat. Szeretnénk, ha egyre több lenne a természetbarát, fenntartható, élhető település Magyarországon” – mondta dr. Halmos Gergő, az MME igazgatója. 

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…