100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A szegedi önkormányzat elkezdte elszállíttatni a közterekről a roncs kerékpárokat. Nagy Sándor, alpolgármester a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a magukra hagyott biciklikre először színes matricát tesznek a közterület-felügyelet munkatársai figyelemfelhívás céljából, majd, ha a tulajdonos nem gondoskodik a kerékpár biztonságba helyezéséről, tíz nap múlva elszállítják azt.
Az önkormányzat várja a lakossági bejelentéseket a roncskerékpárokkal kapcsolatban, melyet az internetes elérhetőségeken és az adott városrész képviselőjénél is bejelenthetnek. A szegedi önkormányzat ugyan már korábban felmérte az elhagyott kerékpárokat, akkor mintegy 140 darabot írtak össze, de ez a szám a valóságban ennek a többszöröse is lehet városszerte.
Egy önkormányzati rendelet alapján nyílik lehetőség a roncsautók mintájára a rossz állapotban lévő, elhagyott roncskerékpárok begyűjtésére, erről a Szegeder írt először. Ezen – gyakran kerék nélküli – bringák amellett, hogy feleslegesen foglalják a helyet a biciklitárolókban, még a városképet is rombolják. Van olyan kétkerekű, amelyet már rozsda borít, és a legszerényebb számítás szerint is minimum 2 éve várja tulajdonosát.













