100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Holler László mintegy félszáz festménye látható a vásárhelyi realista iskola tradíciójából táplálkozó művész szombaton, az Alföldi Galériában nyíló kiállításán.

A Tornyai János Múzeum közleménye szerint Holler László 1938 nyarán Budapesten született. A rajz és festészet alapjait 1952-től 1956-ig Tolcsvai Nagy Géza erdélyi származású, kiváló művésztanár szabadiskolájában sajátította el. Tanulmányait a Soproni Tanítóképző Intézetben, majd a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végezte.

A múlt század hatvanas évei óta Hódmezővásárhelyen élő és alkotó Holler László az alföldi táj és természeti környezet hű krónikása. Tanárként, művészetszervezőként és a mártélyi képzőművészeti szabadiskola egykori vezetőjeként az alkotóművészet mellett aktív közösségi és szolgálattevő ember, aki fiatalok és idősebbek ezreit oktatta, valamint vadászemberként napi szinten folytatott párbeszédet a természettel – írják róla.

Fotó: Alföldi Galéria / Facebook

Aki színt vall, az nyilvánosan mondja el igazát. A festő színekkel vall – olvasható a kiállítás mottójaként Holler László bő két évtizede papírra vetett gondolata, amely szerint a hordozóra felkent színek új valósággá, harmóniává és érzelemmé lényegülnek át a művészi ecsetvonások által. Olaj- és temperatábláin az alföldi táj motívumai jelennek meg, és a csendéletek mellett szívesen örökíti meg a vadászat során látottakat is.

A június 30-ig látható tárlathoz a művész fia, ifjabb Holler László és Hegedűsné Dékány Magdolna válogatott az utóbbi években készült művekből. A félszáz festmény témájában és ábrázolásmódjában hűen tükrözi az idős alkotó kedvelt motívumait: a természet és a vadvilág sokszínűségét.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…