100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 4 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Mint azt még délelőtt írtuk, a Deák Ferenc Gimnázium lépcsőjén olvasták fel nyilatkozatukat az intézmény pedagógusai az ellen demonstrálva, hogy november 30-án több kollégájukat is elbocsátották budapesti intézményekből, a munkabeszüntetés választva. Ezen felül persze többek között a tanárok lejáratásának és megfélemlítésének megszüntetését is követelték, minőségi oktatást és nevelést szorgalmaznak az óvodától az egyetemig.

Ehhez csatlakoztak a diákok is, már akik nem maradtak otthon. Az egyik anyuka által a szegedi Egységes Szülői Front Facebook-csoportjába feltöltött videón az látszik, amint a diákok ülősztrájkolnak a gimnázium aulájában, és ott ki gitározva, ki énekelve a tüntetések egyik slágerét, a Mi vagyunk a Grund című számot, kifejezték nemtetszésüket az oktatás helyzete miatt.

Vasárnap este mintegy negyven szegedi általános- és középiskola elé olyan feliratokat írtak vasárnap ugyanezen szegedi szülői összefogás tagjai a ”kréta-akció” keretében, hogy „Ne féljetek, veletek vagyunk!”, „Szolidaritás! Pedagógus nélkül nincs jövő!”, „Folyatjuk!” Az esemény egyik szervezője, Gönczöl Andi a Telexnek azt írta: szerették volna kifejezni szolidaritásukat a pedagógusokkal.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 4 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…