100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A 24.hu értesülései szerint eldőlt, kik irányíthatják szakmailag a hamarosan felálló Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt.-t, amely az MTVA jelenlegi konstrukcióját váltja fel. Bár a lap szerint a hivatalos bejelentés a szerződések aláírását követően, néhány napon belül várható, a közmédia átmeneti vezetője, Horváth P. András szerint egyelőre minden csak feltételezés.
A rádiós terület irányítását a 24.hu információi szerint Kerényi György veheti át. Kerényi 2006 és 2010 között a Kossuth Rádió főszerkesztőjeként dolgozott a közmédiában, majd 2017-ben Botka László felkérésére az MSZP kommunikációs igazgatói feladatait látta el. Botka ekkor miniszterelnök-jelöltként volt a pártban, tanácsadója pedig Ruff Bálint volt, aki most Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ő Kerényivel együtt felmondott, miután Botka bejelentette visszalépését.
A lap úgy tudja, hogy a televíziós terület vezetésével Bodacz Balázst bízzák meg. Az ATV eddigi műsorvezetője csütörtök este, az Aktuál című műsor végén jelentette be távozását, hozzátéve, hogy olyan helyen folytatja pályafutását, ahol „nagyon fontos lesz, hogy hazugságoktól, manipulációktól, lejáratásoktól és álhírektől mentesen tud majd ottani kollégáival együtt dolgozni”. Bodacz korábban a Magyar Nemzetnél és a Hír TV-nél is dolgozott.
Az online szerkesztőség vezetésére a lap értesülése szerint Mészáros Zsófiát kérték fel. A szakember korábban a régi Index főszerkesztője, később a 444 vezető szerkesztője volt, jelenleg pedig a fiatal újságírók szakmai képzésével foglalkozó Pelikán Projekt alapítója.
Az Országgyűlés művelődési bizottsága csütörtökön Horváth P. András jogászt nevezte ki a közmédia ideiglenes szakmai vezetőjének, miután június 27-én megszűnt a korábbi vezetők megbízatása. A múlt pénteken megjelent médiatörvény-módosítás alapján a törvény kihirdetését követő napon megszűnt a médiatanács elnökének, Koltay Andrásnak és a testület tagjainak, továbbá a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezetőjének, Altorjai Anitának, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatójának, Papp Dánielnek a vezetői megbízatása.
Horváth András kinevezése átmeneti időre szól. Elsődleges feladata a közmédia jogi és gazdasági átvilágításának lefolytatása lesz, míg a végleges szakmai vezetőt később pályázati eljárás keretében választják ki.













