100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 4 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

„A célunk nem az volt, hogy bárkit lejárassunk, hanem az, hogy párbeszéd alakuljon ki. Azt szerettük volna, hogy Csongrádról is több hír jelenjen meg, mert van mire büszkének lennünk” – mondta a Szegedernek Kiss István arról, miért indított petíciót a mintegy 15 és fél ezres településen.

A sokak által csak Plútóként emlegetett Kiss úgy véli, a Délmagyar az utóbbi időben alig számolt be Csongrád életéről. Több helyi is jelezte neki: a kevés csongrádi tudósítás miatt lemondta, vagy lemondani készült az előfizetését.

A lemondások számát ugyanakkor nem tudta megmondani kérdésünkre, mint ahogy azt sem, egészen pontosan mennyi aláírást gyűjtöttek össze a petícióhoz, mert az íveket már átadta a lap szerkesztőségének. Annyit viszont megemlített, hogy az aláírásokat a város nyolc-tíz különböző pontján szedték össze.

Kiss szerint a kezdeményezés óta már látszik némi változás. „Körülbelül három-négy hete folyamatosan jelennek meg csongrádi hírek. Van olyan nap, amikor nincs, de majdnem mindennap írnak a városról. Én ezt jó iránynak látom.”

A petícióról megkérdeztük Ökrös Csabát, a Délmagyar új főszerkesztőjét is. Arra a kérdésünkre, hogyan értékeli az aláírásgyűjtést és a helyiek kritikáit, azt válaszolta: „az olvasóink és a szerkesztőség közötti kapcsolattal kapcsolatban én nem nagyon osztanék meg véleményt önnel”.

Arra is rákérdeztünk, tudják-e, hány előfizető mondta le a Délmagyart a csongrádi ügy miatt. Ökrös azt mondta, hogy erről nincsenek friss auditált adatok, ezért nem szeretne találgatásokba bocsátkozni.

Az előfizetői adatok kapcsán a Mediaworksöt is megkerestük, cikkünk megjelenéséig azonban nem érkezett válasz.

A csongrádi önkormányzat a Szegedernek azt írta, az utóbbi időben egyre több lakossági jelzés érkezett hozzájuk amiatt, hogy a Délmagyarban alig jelennek meg a várost érintő hírek. Ez is hozzájárult közlésük szerint ahhoz, hogy nem folytatták az együttműködést a lappal.

A Csongrád TV Kft. korábban egy, a városi rendezvények népszerűsítéséről szóló megállapodást kötött egy évre a megyei KESMA-lappal. Ez a szerződés tavaly lejárt, azóta nem is hosszabbították meg. Bár azóta történtek egyeztetések a Délmagyarral, ezek nem vezettek új megállapodáshoz.

A petíciót a helyiek azért indították még júniusban, mert szerintük a Délmagyar a gyászhíreken kívül alig foglalkozott Csongráddal. Kiss István, az aláírásgyűjtés kezdeményezője azt mondta, a tavalyi Körös-toroki Napokról és a Borfesztiválról sem jelent meg tudósítás, pedig ezek a város legnagyobb rendezvényei közé tartoznak.

A csongrádi ügy egy olyan időszakban zajlik, amikor a Délmagyar története legnagyobb átalakulásán megy keresztül. A Mediaworks június végén jelentette be ugyanis, hogy augusztus 1-jétől a Magyar Nemzet mellett további tizenkét megyei napilap – köztük a Délmagyar – is hetilapként jelenik majd meg. Néhány nappal korábban pedig Ökrös Csaba váltotta Király Ernőt a lap élén.

A Délmagyar átalakulásáról is kérdeztük a petíció apropóján az új főszerkesztőt, mivel akkor nem sikerült elérnünk. Arra, hogy várhatók-e további szervezeti változások, annyit mondott: „Létszámbeli változás volt néhány nappal ezelőtt. Egyébként meg dolgozunk, ahogy egy online és egy nyomtatott laptól elvárható.” Konkrét számot azonban nem közölt arról, hogy ez hány munkatársat érintett.

A Délmagyar átalakulása ugyanakkor egy szélesebb folyamat része. A 24.hu a napokban közel húsz jelenlegi és korábbi Mediaworks-munkatárssal beszélt, akik név nélkül a szerkesztőségekben uralkodó bizonytalanságról, félelemről és kiszolgáltatottságról számoltak be. Többen úgy vélték, hogy az átszervezések és a nyomtatott lapok leépítése már jóval a hivatalos bejelentések előtt eldőltek, a változásokról pedig sok esetben csak utólag értesültek.

A Szegeder több jelenlegi és korábbi, a Délmagyar működésére rálátó munkatársat is megkeresett, ám egyikük sem vállalta a nyilatkozatot.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy Magyarország minden tájára eljussanak a legfontosabb és legérdekesebb szegedi történések. Ez a cikk ezen együttműködés keretében a Telexen is olvasható.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 4 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…