Nehéz heteken vagyunk túl, és a java még csak most jön. Az összefogás meglett, „a jövő elkezdődött”, és az előválasztás első fordulója is lefolyt a nemzet lába szárán. Borult a papírforma, és a magasan kvalifikált elemzők meg felmérők lázas számolgatásai mind kudarcot vallottak, ugyanis nem a hétről hétre megjövendölt Jakab Péter lett a befutó a harmadik helyen, hanem az a Márki-Zay Péter, akivel szemben a kormánysajtó és a baloldali média is előszeretettel használta eddig a letagadás fegyverét.

De beszéljünk egy kicsit a futottak még kategóriáról, vagyis Jakab Péterről és a maradékról. Na jó, nem szép dolog Fekete-Győr Andrást így emlegetni, főleg az RTL Klubos vita után, ahol azért okozott kellemes perceket azzal, hogy nem a nyálcsorgató „szeressük egymást gyerekek” műsorban volt statiszta, hanem olyan, a közéletet is foglalkoztató kérdések mögé állt be, amit a nagykutyák panelbeszédekkel szerettek volna eltakarni. Mindegy, Fekete-Győr alkalmasságát a húsos bársonyszékre ez sem mutatta, amit a szavazók ki is fejeztek: szavazatai pernyeként szálltak a többi jelölt vállára. Fekete-Győrrel kapcsolatos pozitívum még az, hogy a csúfos leégést hozó Partizán-interjú után sem ignorálta a kritikus médiát, és hogy az előválasztásos lebőgés után sem bujdosott el a hegyekbe, hanem a nyilvánosság előtt is felvállalta az eredményeket. Sorsáról majd a Momentum Központi Bizottsága dönt.

Amit viszont már-már bűnös élvezet volt szemlélni, az a Jobbik és Jakab Péter működése az elmúlt időszakban. Nehéz megszólalni, az ember nem tudja, hol kezdje, pont úgy, mint egy Paddy and the Rats koncert után a cikkírást. Jakab Péter proliskodó, kisembereskedő, végtelenül demagóg és populista kampánya már alapból cinkes volt, és hogy

ehhez fegyvernemként a kamu tájszólást, a Piros Aranyat és a krumplistésztát választotta, az egyenesen a komikum kategóriája lenne,

ha emögött nem a vidéki embertömegek végtelen lenézése és meg nem értése állna. Sorsa végül önbeteljesítő jóslatba fordult úgy, hogy még a kormánypropaganda sem gondolta volna, hogy önként veszi magára a bohócsipkát, és áll tótágast a néppártosodott Jobbik alapelveinek hamvain.

És akkor a DK–Jobbik-paktumról már nem is beszélnék, viszont felmerül a kérdés, hogy minek az ilyen alapokon szerveződő politikai túlélésre törekvés, amikor nem létszükséglet, illetve egy az egyben a szavazók leköpése, és bizalmuk feláldozása a politikai haszon oltárán? Hogy vette ezt be a gyomor? Nem számít, ahogy Jakab Péter keresztényként párszor már megvallotta: akár az ördöggel is. A mostanra már tudvalevő puzzle-darabkákból eléggé szomorú kép sejlik fel arról, hogy hogyan is zajlódhatott le a DK-val való összefogás aktusa:

ahogy a kiscserkész Jakab Péter egy rúd parizerrel a hóna alatt Ferinek, a póknak az odujába lép, egy gyönyörű pillangó száll a nózijára, amit ő kezét kinyújtva, csetlő-botló lépteivel kergetni is kezd.

A verem mélye felé tartva már csak a pillangó színes szárnyait látja, és bohókásan lépked el az MSZP, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, Medgyessy Péter és a jogállam bábokba font és felakasztva vegetáló tetemei között.

Mindegy, a hosszú vékony lábak lassan és gondosan fonnak már, míg Jakab Péter a Facebookon zötyögős haláltánca közepette vallja meg populizmusát. A Jobbik elnöke a napokban posztolt arról, hogy ők bizony nem kívánnak beleszólni a nép döntésébe, legyen az, amit a nép akar. Nekem ez egy kicsit olyan, mintha Jakab kilépett volna a felelős vezető szerepéből és Nem ér a nevemet játszana, elfeledkezne arról, hogy “felkentként” az iránymutatás lenne a dolga, a pártjával azonosított értékek mentén jelezni az utat, mint lángoszlop, és nem összeszorított farpofákkal kivárni. Mert bizony a nép nem mindig dönt helyesen, és cukorkával könnyen megvehető, ha éppen azt akar, de szüksége inkább gyümölcsre volna. Szörnyen komikus kép lesz az, amikor – ne adja a jó Isten – a Fidesz behúzza az újabb kétharmadot, és Jakab Péter a népnek tett ígérete okán befekszik Orbánnak. Na jó, csak vicceltem.

A nagy kérdés viszont, hogy akkor Dobrev vagy a Karácsony–Márki-Zay páros ássa ki a csatabárdot, és egyesítse a Kárpát-medence népeit? Attól félek, hogy ez a meccs újabb lemondásokkal jár majd mindenki részéről. Ezer soron elmondott, leírt és a nyilvánosságba ordított tény, hogy

Dobrev Klára nem fogja legyőzni Orbánt.

Hiába mozgósít jól a DK, az előválasztás első fordulójának eredménye csak azt mutatja, hogy van egy fegyelmezett, egy pár százezer emberből álló tömeg, akik úgy követik Ferit meg Klárit, mint anno azok a szegénysorsú gyerekek a hamelni patkányfogót. Lehet hőzöngeni, trollkommentelni, lehet lázadozni, hogy „ne vegyétek el tőlünk!”, hogy „az éjjel ne érjen még véget!”, vagy lehet beérni azzal, hogy a DK–Jobbik a választások után az ellenzék legnagyobb frakciója lesz, de talán nem éri meg erre feltenni négy évről négy évre egy ország sorsát. Akármennyire is szeretnék, Dobrev Klára nem egy konszenzusos jelölt.

Attól a teljesen fölösleges performansztól eltekintve, hogy „legyünk egymás mellett a szavazólapon”, úgy gondolom, hogy talán tényleg a Karácsony–Márki-Zay páros lenne a sok rossz közül a kevésbé rossz megoldás. Talán a felállás is mindegy, hiszen a felek már deklarálták egyenlő jogaikat az esetleges vezetésre vonatkozóan. Talán a baloldali marketing és a jobbos–liberális, civil attitűd jól kiegészítené egymást:

míg egyik a nagymamai szíveket dobogtatná meg, a másik emlékeztetne, hogy 2010 előtt is volt világ.

Az elmúlt harminc év minden választásakor megjátszott „kisebbik rossz” talán pont most húzna huszonegyet. Nem tudni, de ilyen felállásban még nem próbáltuk.

Senki sem mondta, hogy könnyű lesz. A váltás mindenki számára lemondással jár. Túl kell lépni a buborékon. A DK-s szavazónak meg kell értenie, hogy akármilyen kedves óvó néni figuráját is hozza, és akármennyire is lenne alkalmas, a bizonytalan inkább nem megy el, minthogy Dobrev Klárára voksoljon. A Márki-Zay Péter-szavazónak el kell fogadnia, hogy a baloldal egyes szegleteiben fáklyával üldözendő még az ilyen jobboldaliság is, végül a Karácsony-szavazónak is le kell nyelnie, hogy a bölcsészszemüveg mögött ott oson majd a konzervativizmus árnyéka, ami alkalomadtán kiénekel a kánonból, és nem fél konfrontálódni a fontos ügyekben. Persze, csak ha ez lesz a felállás. Majd a bölcs nép dönt. De azért roppant komikus lenne, ha pont azok miatt nem történne meg a kormány- és rendszerváltás, akik a leggörcsösebben akarják.

A Vélemény rovatban megjelent cikkek az adott szerző álláspontját tükrözik, a szerkesztőség egészéét nem feltétlenül.