A 2022-es súlyos aszály idején még úgy látszott, hogy az Alföldön a kukorica egy részét kiválthatja a szárazságtűrőbb cirok. Négy évvel később azonban az Agroplanta Kft. tapasztalatai alapján már ez az afrikai eredetű növény sem viseli jól a tartós hőséget és a 40 fok feletti nyári napokat – írja az Átlátszó. Földi László ügyvezető szerint öntözés nélkül a kukorica és a szója gyakorlatilag eltűnhet az alföldi vetésszerkezetből.

Az Agroplanta Kft. ezért évek óta a talaj vízmegtartó képességének javításával próbál alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Minimalizálták a talajművelést, visszahagyják a növényi maradványokat, szerves trágyát használnak, valamint takarónövényeket vetnek. A hagyományos, felülről végzett intenzív öntözést hosszú távon talajkárosítónak tartják, az alulról biztosított vízpótlás viszont jelentős terméshozam-növekedést eredményezett.

Az alulról történő vízpótlás során a csatornákból a korábban drénezett földek kaptak vizet, és ugyanazon a területen a terméshozam többszörösére nőtt. A módszer lehetőségeit azonban korlátozza, hogy az alacsony tiszai vízállás miatt egyre kevesebb víz áll rendelkezésre, ráadásul a folyó a környező talajvíz szintjét is csökkenti. Földi szerint ezért egyes rosszabb adottságú földeken hosszabb távon a szántóföldi gazdálkodás is ellehetetlenülhet.

A problémák nemcsak a növénytermesztést érintik, hanem az állattenyésztésre és az élelmiszer-feldolgozásra is hatással lehetnek, ami növelheti az importfüggőséget. Az elmúlt években az aszály egyre kevésbé tekinthető rendkívüli időjárási eseménynek, és egyre inkább tartós vízgazdálkodási, mezőgazdasági és természetvédelmi problémaként jelenik meg. Az Átlátszó korábbi riportjai ezek okait és következményeit is bemutatták.

2022 nyarán különösen látványosan jelentkezett az Alföld sérülékenysége. Az Átlátszó adatai szerint Magyarországon nagyjából száz éve nem volt olyan száraz nyár, mint akkor, Európa egészét tekintve pedig évszázados léptékű aszály alakult ki. A magyar mezőgazdaságban elsősorban a kukorica, a napraforgó és a szója sínylette meg a csapadékhiányt, a főbb gabonák terméshozama pedig az ötéves átlag alá esett.

A Dél-Alföldön is rendkívüli szárazságot mértek. Szegeden 2022 júliusában egész hónapban kevesebb mint három milliméter csapadék hullott, ami a 120 éves adatsor alapján is rendkívüli értéknek számított. Az Átlátszó már akkor arra figyelmeztetett, hogy az Alföld Magyarország klímaváltozás által egyik leginkább veszélyeztetett térsége lehet.

Csongrád-Csanád megyében a gazdálkodók már 2022-ben arról számoltak be, hogy a hagyományos kukoricatermesztés egyre nehezebbé válik. Szárazságtűrőbb növényekkel, köztük cirokkal, valamint talajkímélő, szántás nélküli technológiákkal próbáltak alkalmazkodni. Az Átlátszó azt is bemutatta, hogy az öntözés fejlesztésére tett korábbi állami ígéretek és a ténylegesen öntözhető területek között jelentős különbség maradt.

Az Alföld vízháztartását az is befolyásolja, hogy a 19.–20. században kialakított csatorna- és vízelvezető rendszer a belvizek gyors elvezetését és új mezőgazdasági területek létrehozását szolgálta. A megváltozott klímában azonban ugyanez a rendszer hozzájárulhat a talajvíz csökkenéséhez és a táj kiszáradásához. Az Átlátszó az elmúlt években több alkalommal foglalkozott ezzel a problémával.

A 2023-as csapadékosabb év után 2024-ben ismét súlyos aszály alakult ki. A Homokhátságon kiszáradó tavak, kiégett legelők és jelentősen csökkenő terméshozamok jelezték a folyamatot. Az Átlátszó által megszólaltatott szakemberek szerint az Alföldön már nem pusztán az aszálykárok mérsékléséről, hanem az elsivatagosodás megállításáról kell beszélni.

2025-ben közérdekű adatok alapján azt is ellenőrizték, teljesült-e a kormány 2022-es ígérete az öntözött területek jelentős növeléséről. A kormány 2024-re 200 ezer hektár öntözését ígérte, a KSH adatai szerint azonban a ténylegesen legalább egyszer öntözött terület 2022 és 2024 között 133 ezerről 130 ezer hektárra csökkent. Az ingyenesen biztosított öntözővíz önmagában nem oldotta meg a problémát.

Jászberény mellett egy mezőgazdasági cég több mint egymilliárd forint uniós támogatással 600 ezer köbméteres magán-víztározót épített, amelyet a Zagyvából kívántak feltölteni. Az Átlátszó által megszólaltatott szakértők szerint egy eleve kiszáradó térségben kérdéses, hogy hosszú távon fenntartható-e a folyókból történő további vízkivétel. Az öntözésfejlesztés tehát újabb vízgazdálkodási konfliktusokat is teremthet.

Az Átlátszó több olyan gazdát és civilt is bemutatott, akik állami programokra várakozás helyett saját vízmegtartó megoldásokat alkalmaztak. Újhartyánnál vízelvezető csatornákban egyszerű gátakat építettek, később Cegléd, Sárrét és Szada környékén is különböző léptékű vízmegtartó beavatkozásokat vizsgáltak. Olyan területeken is újra megjelentek kisebb vizes élőhelyek, ahol évtizedek óta nem állt víz.

2025 nyarán az „Aszályvédelmi Akcióterv” részeként a Vízügy több folyó- és patakmedret kotort ki. Bátonyterenyénél az Átlátszó azt dokumentálta, hogy a Zagyva partjáról nagy területen eltávolították a növényzetet. A megszólaltatott természetvédelmi szakemberek szerint a beavatkozás élőhelyeket pusztított el, és a növényzet eltávolítása miatt a víz lefolyását és párolgását is gyorsíthatta.

2026 tavaszán NASA-adatok alapján azt mutatták be, hogy nemcsak a felső talajrétegek száradnak, hanem Magyarország felszín alatti vízkészletei is jelentősen csökkentek. Az ország nagy része a NASA térképén a „rendkívül száraz” kategóriába került. Az Átlátszó által megkérdezett kutató szerint a folyamat egyik fontos oka a 2019 óta sorozatosan jelentkező közép-európai aszályokban keresendő.

2026 nyarán az állattartás közvetlen következményeiről is beszámoltak. A szárazság miatt kevés lett a széna, a bálaárak 15–30 ezer forintra emelkedtek, és több állattartó állatai egy részének eladására kényszerült, mert nem tudta biztosítani számukra a szükséges takarmányt. A folyamat így már nemcsak a szántóföldi növénytermesztésben, hanem az állattartásban is közvetlenül érezteti hatását.

A magyarországi aszály kialakulásában nemcsak a csökkenő csapadék játszik szerepet. A klímaváltozás mellett a tájból évtizedek óta elvezetett víz, a csökkenő talajvízszint, a lassan változó mezőgazdasági gyakorlat és az ellentmondásos állami vízgazdálkodás is súlyosbítja a helyzetet. A hosszú távú megoldás ezért nem feltétlenül a több öntözés, hanem a lehulló és az országba érkező víz minél hosszabb ideig történő tájban tartása lehet.