Gyermekelhelyezés különválás esetén (X)

Sajnos a házasságok gyakran végződnek válással. Ha két ember úgy érzi, hogy nem tud tovább együtt élni, akkor meg kell hozniuk ezt a döntést. Ám abban az esetben, ha vannak közös kiskorú gyermekek, meg kell egyezni arról, hogy ki fogja gyakorolni a szülői felügyeletet.

Az élettársi kapcsolatok is sokszor felbomlanak, és mivel abból is születhetett közös gyermek, az ő sorsukat is rendezni kell. A szülőknek rendelkezni kell a felügyeleti jog gyakorlásáról, a kapcsolattartásról és a gyermektartásról. Ebben az esetben is célszerű családjogi ügyvédhez fordulni, bár a felek maguk is megállapodhatnak. Dr. Sass Rita a szülői felügyeleti jogról is tud tájékoztatást adni, és hatékony segítséget nyújtani a szülőknek.

A szülői felügyeleti jogról

A különélő szülőnek nem szűnik meg az ahhoz való joga, hogy gyermekével kapcsolatot tartson. Sőt, valójában kötelessége rendszeresen találkozni vele. A gyermeket nevelő szülőnek pedig a kapcsolattartás zavartalanságát kell biztosítani.

A kapcsolattartás kérdése nagyon fontos, ez elsősorban a szülőkön múlik, de az általuk kötött egyezségben sok mindenre ki kell térniük. Le kell fektetni a kapcsolattartás gyakoriságát, az időtartamát, a gyermek átadásának a helyét, illetve idejét is. Abban is szükséges megegyezni, hogy ha elmarad a találkozó, akkor milyen értesítési kötelezettség áll fenn a szülők között, valamint hogyan pótolják azt be.

Ha az egyezség megfelel a gyermek érdekeinek, akkor a bíróság vagy a gyámhivatal jóváhagyja azt. Ha a szülők nem tudnak megegyezni, akkor ugyanezen szervek egyike fog dönteni helyettük. Ilyen esetekben is a gyermek érdekeire vannak figyelemmel, de vizsgálják a korát, illetve a kapcsolattartásra jogosult szülő egészségügyi állapotát, anyagi helyzetét, valamint a gyermek és közte fennálló érzelmi kapcsolat mélységét is. 

A kapcsolattartásra jogosult szülő jogai

A szülői felügyeleti jogot a szülők együttesen is gyakorolhatják abban az esetben is, ha már nem élnek együtt. Létezik osztott felügyelet is, akkor felváltva van a gyermek a két szülőnél. Ha az egyik szülő önállóan gyakorolja a szülői felügyeleti jogot, a másiknak akkor is joga marad a gyermek bizonyos élethelyzeteire vonatkozó döntésekben részt venni. Ezek a következők:

A gyermek

  • nevének meghatározása és megváltoztatása,
  • tartózkodási helyének meghatározása (ha a szülő lakhelyével nem azonos),
  • iskolájának, illetve életpályájának megválasztása, 
  • huzamosabb időtartamú vagy letelepedés céljából történő külföldi tartózkodási helyének kijelölése, 
  • állampolgárságának megváltoztatása.

Célszerű jogi segítséget kérni!

A házassági bontóperek során a szülői felügyeleti jog gyakorlásának kérdését kötelező rendezni. A bíróság addig nem bontja fel a házasságot, amíg a kiskorú gyermekek kérdésében döntés nem született.

Azonban a megszűnt élettársi kapcsolatok esetében is szükséges rendezni ezeket a kérdéseket. Egy családjogi ügyvéd megkönnyítheti ezt a mindenki számára nehéz időszakot, hiszen szakértelmével nagy terheket vehet le a szülők válláról.