100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Amikor napirendre kerül az otthonunk felújítása, akkor a falak mellett a padló kialakítása is a figyelmünk középpontjába kerül. Ez nem is meglepő azt tekintve, hogy az egyik legfontosabb épületszerkezeti elem, aminek a látványa nagymértékben meghatározza a belső terek kinézetét, hangulatát.
Az viszont kizárólag rajtunk múlik, hogy milyen padlóburkolat mellett tesszük le a voksunkat, e tekintetben ugyanis meglehetősen sok alternatíva áll a rendelkezésünkre. Mielőtt meghozzuk a döntésünket, érdemes tisztában lennünk azzal, hogy melyik milyen tulajdonságokkal rendelkezik, illetve melyiket hol célszerű alkalmazni, nézzük!
Csempe
Az egyik leggyakoribb, széles körben is ismert padlóburkolat a csempe, aminek a rögzítéséhez remek szolgálatot tesz a MesterekFutára csemperagasztóinak egyike. A népszerűsége nem véletlen, hiszen egy rendkívül nagy ellenálló képességgel rendelkező burkolat, ami hosszú távon is tartósnak bizonyul.
Szintén az előnyei között szerepel, hogy – megfelelő szigetelés mellett – a víz nem tud kárt tenni benne és könnyen lehet tisztítani. Nagyon sokféle színben, méretben, formában elérhető, és akár kifejezetten kedvező árú változatai is léteznek.
Remek választás konyhába, étkezőbe, fürdőszobába, előszobába, de még a teraszok burkolásához is sokan választják. A nappaliba, illetve a hálószobába a rideg hatása miatt nem szokott kerülni.
Laminált padló
A laminált padló szintén egy olyan burkolattípus, amit sokan előszeretettel választanak az otthonukba. A csempével ellentétben jellemzően a nappaliba és a hálószobába szokott kerülni, mert sokkal melegebb hatást kelt, és mezítláb való közlekedés esetén sem érződik túl keménynek.
Ami az alapanyagát illeti, apróra vágott farostból készítik, a felső része azonban műanyag. Nagyon ellenálló, tartós és esztétikus, rengeteg különböző színben és mintában kapható. Hátránya, hogy padlófűtés esetén nem hatékony, és nem ellenálló a vízzel szemben, így fürdőszobákban, konyhákban nem célszerű használni.
Parketta
A parketta szintén farostból készül, a laminált padlóval ellentétben azonban nincs benne műanyag. A felső, úgynevezett kopó része is fából készül, aminek köszönhetően sérülés esetén könnyen felcsiszolható, majd olajozással, lakkozással felújítható. Padlófűtés esetén, illetve vizes helyiségekbe ez sem jó választás.
A döntés csak rajtunk múlik!
Látható, hogy nagyon sokféle megoldás közül választhatunk, ha a padlóburkolat kialakítása kerül napirendre az otthonunk felújítása során. Miután tisztába kerülünk az alapvető tudnivalókkal, csak a képzeletünk szabhat határt annak, hogy melyik burkolattípust hol és hogyan alkalmazzuk.
Bátran legyünk kreatívak, csak arra figyeljünk, hogy a munkához megfelelő minőségű padlóburkolati segédanyagot válasszunk, amiket könnyen be tudunk szerezni a MesterekFutára webshop kínálatából.













