„Abban különbözik az ember az állattól, hogy az agressziót az állatok az élelem okán teszik meg, az embert pedig bárkinek vagy bárminek a birtoklása motiválja. Az ember bármiért képes agresszív lenni, ha nem korlátozza önmagát és nem önreflexív” – vezette fel Dr. Laczkó Sándor, az SZTE BTK Filozófia tanszékének oktatója a Bioetikai Kávéház eseményét szerda este a szegedi Grand Caféban.

A rendezvénysorozat lényege, hogy hétköznapi emberek is kipróbálhatják magukat a filozófiai kérdésekről filozófiai módon való gondolkodás társas gyakorlatában. A téma ezúttal az emberben rejlő agresszió volt, Ruzsik Vivien bölcsészhallgató – aki egyben az est idézeteit is felolvasta – szerint nehéz eldönteni, hogy mindez honnan is jön. Úgy látja, az ember agresszív természete egyaránt eredhet biológiai állandóból, de az is lehet, hogy a társadalmi szocializáció révén alakul ki. Szerinte a két dolog metszetében kell megtalálni az igazságot.

Laczkó viszont úgy érvelt, hogy a genetikusok bebizonyították, az emberben nincs olyan, hogy „vadságért felelős gén”, hanem a személyiség alakítja, hogy az ember agresszívvá válik-e. Az egyik felszólaló is ezt a nézőpontot támasztotta alá, azt mondta, az agresszió kialakulásában nagy szerepet játszik gyermekkorban a szülői nevelés. „Ha ugyanis valaki bántalmazó szülők között nő fel, eltorzulhat a szeretetnyelve, így sok esetben azt hiszi, az agresszió az egyetlen válasz mindenre” – fejtette ki.

Voltak, akik az agresszió kialakulásában társadalmi okokat kerestek. Egy nő szerint mindezt „a városi lét, a zsúfoltság vagy a másokkal való kapcsolattartás is előhívhatja”. Ilyen esetekben pedig – vezetés közben például – nehéz irányítani, hogy ne legyünk agresszívak. Többek szerint ennek ellenére az agresszió igenis egy alapvető érzelem, ami mindenkiben benne van éppúgy, mint a düh.

„Az is egy természetes érzelem, amelyből végül valamilyen formájú agresszió következik be” – értett egyet a filozófia tanszék oktatója, majd hozzátette, a hangsúly azon van, hogyan irányítja az ember az érzelmeit és indulatait. Fontos megnézni, mit is kezdünk azzal a dühvel, ami felgyülemlik bennünk egy adott helyzetben.

Laczkó szerint az agresszió nem csak mások fizikai bántalmazásában rejlik, történhet verbálisan, vagy éppen mások figyelmen kívül hagyásával is. Agresszió lehet minden, aminek végső célja „a szándékos fájdalomokozás”.

„Szerintem inkább az a kérdés, hogy az, akiben megjelenik az agresszió, az fel tudja-e megfelelően mérni a szituációt, aminek hatására hagyja azt kibontakozni” – mondta az esemény egyik résztvevője, aki úgy véli, az agresszió a túlélés egyik alapeszköve, nem feltétlenül kártékony, sok esetben igenis megvan a haszna. Ilyen az, amikor valakinek meg kell védenie magát másokkal szemben. Ez esetben viszont, ha valaki nem hajlamos a szándékos fájdalomokozásra, meglehet, hogy bűntudatot érez, amiért másban kárt okozott, még akkor is, ha azt saját védelme érdekében tette.

Egy másik felszólaló szerint a dolog szeretetként is megnyilvánulhat. „Ha valaki nem tudja a saját érzelmeit kordában tartani, bármilyen túlzott érzelem is kárt okozhat a másik félben” – mondta. Ez a fajta túlzott érzelem másnak könnyen az agyára mehet, hiszen birtoklási vágyat fejezhet ki, amit sokan már agressziónak tekintenek. Ilyen lehet a gyerekek túlzott óvása, féltése és a feléjük irányított túlzott gondoskodás is, ami akár fenyegetően is hathat.

Az agresszióra adott válaszok kultúránkként eltérőek lehetnek, jegyezte meg Laczkó. Már korábban is halhattunk példát arra, hogyan akarták megbüntetni azokat, akik agresszív magatartást produkáltak, kérdés viszont, hogy „kell-e, szabad-e, lehet-e egyáltalán megszelídíteni az embert?”

A felszólalók egy része szerint a kulcs az agresszió tudatos szabályozásában van. Mindenkiben ott van ugyanis ez a hajlam, ezért meg kell tanulni vele együtt élni. Úgy látják, a civilizáció azért jött létre, hogy a szükségtelen erőszakot megelőzze. A társadalom igyekszik csökkenteni az emberekben kialakult agressziót, és próbál megoldást találni annak elkerülésére erkölccsel, vallással vagy bűnmegelőzési szervekkel. „Az emberi kultúra arról szól, hogy kísérletet tegyen az emberi vadság megszelídítésére. A hitek, mítoszok, racionális vagy irracionális tényezők az embert szelídítik azzal, hogy bizonyos szabályrendszert állítanak” – summázta Laczkó.

Egy másik álláspont szerint az agresszió a hiányosságaink által generált irigység, ami akkor lép fel, ha a társadalom nem tudja kielégíteni a szükségleteinket. Az embernek meg kell tanulnia, hogy ne küzdjenek mindig a dolgokért: Van egy világ, amiben minden meg van teremtve, az ember mégis többet akar, így saját maga hozza létre annak okait, hogy agresszív legyen.

Ruzsik Vivien a tudatosságban látta az agresszió kezelésének legfőbb módját. Szerinte „ami fontos, az a tudatos irányítása az érzelmeknek”, hiszen van, amikor a reakciónk nem csak másban, hanem saját magunkban is kárt okozhatnak. Ugyanakkor fontos az ember temperamentuma is, tette hozzá egy újabb felszólaló, hiszen az határozza meg, hogyan reagálunk egy adott szituációra: Végső soron mi döntjük el, hogy visszatartjuk vagy kiengedjük-e az agressziónkat. A dolog kezelésében a felelősségvállalás a fontos, amiben minden személynek ki kell vennie a saját részét.

De hol jobb élni? Egy olyan országban, ahol nincs szabadság, de legalább kevesebb az erőszak és az agresszió, vagy ellenkezőleg? A kérdésre a résztvevők egyhangú választ nem tudtak adni, de volt, aki úgy látta, hogy „a szabadság is lehet mérgező”. Szerinte elnyomásban még mindig jobb élni, mert legalább tudja az ember, hogy nem lesz erőszak áldozata. Laczkó Sándor szerint viszont a válasz a szabadság mértékében és határaiban van. Az, hogy „dehumanizálom a másik embert, nem része a szabadságnak. Ha akár csak verbálisan bántok valakit, az nem szabadság. Minden a felelősségben rejlik”, mondta.

Farkas Anna