100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Egy alapos, számos területre kiterjedő önértékelési folyamat és az akkreditációs bizottság helyszíni látogatásai után nyolc évre megkapta az SZTE orvostudományi kara az Orvosképzési Világszövetség (WFME) akkreditációját. A licenc megkönnyíti a hallgatók számára, hogy más országokban folytathassák tanulmányaikat vagy vállaljanak munkát, írja a szegedi egyetem közleménye. A szegedi intézmény nem az egyetlen hazai egyetem, mely megszerezte ezt az akkreditációt,
- 2022-ben a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem, míg
- 2023-ban pedig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem abszolválta a WFMe-licencet a Szegedi Tudományegyetem mellett.
„Az Orvosképzési Világszövetség döntése szerint 2024-től csak olyan külföldi intézményben szerzett diplomát lehet honosítani az Amerikai Egyesült Államokban, mely eleget tett a szervezet által elfogadott akkreditációs folyamat kritériumainak. A szegedi orvosképzés nemzetközi versenyképességének és elismertségének erősítése érdekében az SZTE, illetve az orvostudományi kar vállalta, hogy megszerzi a WFME-licencet” – mondta Lázár György dékán.
A dékán szerint az akkreditáció olyan szabványt kínál, amely világszerte elérhető, és megkönnyíti a hallgatók számára, hogy más országokban folytassák tanulmányaikat vagy vállaljanak munkát. „Az eljárás lefolytatása feltétlenül szükséges volt a szegedi orvosképzés Amerikai Egyesült Államokban történő elismeréséhez, valamint
a dél-koreai, japán és izraeli hallgatók saját hazájukban való elhelyezkedésében is fontos szempont,
hogy rendelkezünk-e akkreditációval.”
A kar még idén január 27-én nyújtotta be önértékelését a WFME szerinti akkreditációs eljárás lefolytatásához. Ezt egy háromnapos szemle követte, amikor a látogató bizottság számos tanszékvezetővel, tanulmányi felelőssel, elméleti és klinikai oktatóval, hivatali munkatárssal és hallgatóval folytatott megbeszéléseket. A zártkörű tárgyalások mellett a bizottság tagjai ellátogattak a kar épületeibe, létesítményeibe, oktatótermeibe és megvizsgálták infrastrukturális helyzetét.
Ezek után a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) novemberben határozatot hozott arról, hogy támogatja az SZTE általános orvosképzésének a WFME 2020 sztenderdek szerinti akkreditációját. A képzés akkreditációja 8 évig, 2031. december 15-ig hatályos, írják. „A MAB pozitív elbírálása nagy jelentőséggel bír számunkra, hiszen ez által nemcsak orvosképzésünk hazai versenyképessége, hanem az itt szerzett diplomák nemzetközi elismertsége is biztosított” – értékelt Lázár György.













