100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Péntek délelőtt Botka László fogadta a Nobel-díjas biokémikust a szegedi városházán. Karikó Katalin látogatásáról az önkormányzati portál számolt be. Mint írják, az épület dísztermében is vastaps volt, ezúttal az önkormányzati dolgozók részéről. Itt a polgármester arról beszélt, a koronavírus-járvány alatt a hivatal munkatársai oroszlánrészt vállaltak a védekezésben.
„A legszigorúbb lezárások alatt is biztosítottuk az alapvető működéshez szükséges feltételeket. Ráadásul Magyarországon a háziorvosok az önkormányzathoz tartoznak, így amikor beindult az oltási program, nagyon komoly munka várt rájuk. Nekem meggyőződésem az is, hogy az irántad való szegedi tiszteletnek is köszönhető az, hogy Szegeden a koronavírus elleni átoltottság jóval magasabb volt, nemcsak a magyarországi, az európai átlagnál is” – mondta Karikó Katalinnak Botka László.
A csütörtökön elmondottakat hozta fel ismét a kutatónő, amikor a szegedi ”jódolgokra” emlékezett: „itt mondtam ki az igent október 11-én, itt volt Zsuzsi névadója is annak idején”. Megjegyezte, ma még lesz egy ünnepség az SZBK-ban, ahol úgy tartják, ő az az Sz béka, aki a legmesszebb ugrott. „Ötven éve Szent-Györgyi Albert nyitotta meg, most én beszélek ott, ez is felfoghatatlan.
Nem gondoltam, hogy végül Nobel-díjasként jövök el, de szerintem ők sem bánják…”
Karikó ezután megköszönte a városházi dolgozók covid időszak alatti munkáját, az egészségügyi dolgozóknak pedig kiemelten is, hiszen ők naponta kockáztatták az életüket; „én sosem kockáztattam a sajátomat: bementem a laborba és »szórakoztam«”. A fogadás után fotózkodás és az életrajzi kötet dedikálása következett.













