100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Nagy Sándor alpolgármester, miután átvette az ülés vezetését, tájékoztatta a közgyűlést, hogy két új pályázatot adott be az önkormányzat, ezzel kapcsolatban Német Ferenc tett fel kérdéseket. „A harmadik híd elkészüléséhez Szegednek partnernek kell lennie” – mondta, és hiányolja a terveket arról, hogy milyen utcákba fog Újszegeden bekapcsolódni a híd. Német feltette a kérdést, „van-e koncepciónk, alpolgármester úr?!”

Nagy Sándor válaszában új nyomvonal kijelöléséről beszélt, amelyhez szükséges egy háromoldalú szerződés, s tájékoztatott arról, hogy ez meg fog valósulni a közeljövőben. Továbbá elmondta, hogy az új körútszakaszra ki kell jelölni csomópontokat és Újszegeden egy úthálózatot, de vissza fog még kerülni a téma a közgyűlés elé. Német megköszönte a választ és megosztotta Nagy Sándorral, hogy három vagy négy ciklus után remélte, hogy végre belefognak a harmadik híd építésébe.

Tóth Károly MSZP-s képviselő szerint a város konstruktivitásán nem fog múlni a harmadik híd, de a kormányt várják szívesen partnerként a projektbe.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…