Ötödik alkalommal figyelhettek meg hosszúcsőrű cankógodát Magyarországon: július 4-én hajnalban egy nászruhás példány bukkant fel a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet Vesszős-szék nevű vizes élőhely-rekonstrukcióján – számolt be a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A madarat még aznap és másnap is több megfigyelő megtalálta. Amennyiben az MME Nomenclator Bizottsága hitelesíti az észlelést, ez lesz a faj ötödik magyarországi előfordulása. A szegedi Fehér-tón 2009-ben már megfigyeltek egy példányt, amely a faj második hazai adata volt.

Az ismertetés szerint a hosszúcsőrű cankógoda Alaszka nyugati és északi területein, valamint Északkelet-Szibéria tundráin elterjedt partimadár. Európában viszont ritkaságnak számít, Magyarországon pedig a mostani megfigyeléssel együtt is mindössze öt alkalommal került elő.

A faj testhossza 24–26 centiméter, szárnyfesztávolsága 46–52 centiméter. Bár csőre rendkívül hosszú, maga a madár nem nagy termetű. Alakja a hazánkban is ismert sárszalonkára emlékeztet: zömök test, enyhén púpos hát és a végén kissé lefelé hajló, tompa csőr jellemzi. Nászruhában alsóteste rozsdás narancsvörös, nyakának elülső része és mellének felső része sűrűn pettyezett, erőteljes szemöldöksávja messziről is jól látható.

A hosszúcsőrű cankógoda fátlan tundrákon költ. A tojó négy tojását egyszerű talajmélyedésbe rakja, a kotlás kezdeti szakaszában még részt vesz a fészek őrzésében, később azonban a hímet magára hagyja. A kotlás befejezése és a fiókák felnevelése ezt követően teljes egészében a hím feladata.

A szakemberek szerint az észak-amerikai kóborló fajok rendszerint erős szelek, sok esetben hurrikánok hatására jutnak át Európába. A kontinensre érkező madarakat ezt követően különböző időjárási frontok, például a június végén a hőséget megszakító, nyugatról érkező hidegfrontok sodorhatják tovább egészen a Kárpát-medencéig.

A pusztaszeri példányt réti cankók és egy nagy goda társaságában figyelték meg a tó keleti oldalán táplálkozás közben. Táplálékszerzése jellegzetes: hosszú csőrét gyors, fel-le mozgással, „varrógépszerűen” szurkálja az iszapba, gyakran szinte teljes hosszában a víz alá merítve. Rovarokat, azok lárváit, férgeket és más gerincteleneket fogyaszt, emellett évszaktól függően jelentős mennyiségű növényi eredetű táplálékot is eszik.

A faj a Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetettként szerepel. Magyarországon ugyanakkor védett, természetvédelmi értéke 25 ezer forint, ami összhangban áll azzal, hogy a mostani észlelés hitelesítését követően is csupán az ötödik hazai előfordulásáról beszélhetünk.