100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„A magyar fél véglegesítette a terveket és európai uniós forrást kért a csanádi híd újjáépítésére, és az Óbébánál lévő határátkelő előkészületei is megkezdődtek” – közölte csütörtökön Sorin Grindeanu román közlekedési miniszter. A két új átkelőpont a Temesváron szeptemberben aláírt két memorandum alapján valósulhat meg.
Ha mindez megtörténik, 14 határátkelőhely lesz Románia és Magyarország között. Grindeanu szerint a projektek mind Románia és Magyarország gazdasági fejlődése, mind a két ország határ menti régiói számára fontosak. Az óbébai határátkelőhelyet 2025-ig tervezik üzembehelyezni. A miniszter hozzátette, hogy csütörtökön tárgyaltak Szijjártó Péter magyar külügyminszterrel is, aki „ismét elmondta, hogy Magyarország támogatja Románia csatlakozását a schengeni térséghez, ami Magyarország számára is gazdasági és társadalmi előnyökkel járna”.
Szijjártó azt írta Facebook-oldalán, hogy tarjták azt az ütemet, hogy „5 évente átadunk egy-egy autópálya-kapcsolatot a két ország között, így a következő 2025-ben várható”, itt azonban nem a magyarcsanádi vagy kübekházi átkelőkre gondolt, hanem a magyarországi M3-as autópályát kötnék össze a Szatmárnémeti körüli gyorsforgalmi úthálózattal.













