100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Több mint ezer méternyi csatornát újítottak fel Újszentiván legkritikusabb részein, 127 millió forint pályázati forrásból – írja a Délmagyar. A projekt az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra és a kockázatok megelőzésére irányult, és magában foglalta egy földalatti szikkasztómező kialakítását is, amely akkor lép működésbe, ha a nyílt felszínű tárolók megtelnek csapadékvízzel.

A beruházást csütörtökön adták át ünnepélyesen, volt szalagátvágás is öltönnyel feldíszített politikusokkal, és az eseményen szemléletformáló programot is tartottak a helyiek számára, amelyen a megyei lap szerint hasznos információkat kaptak arról, hogy otthonaikban hogyan hasznosíthatják hatékonyan a lehullott csapadékot. Az előadásokon túl tombolasorsolás is volt, ahol vízgyűjtő edényeket lehetett nyerni, és egy alkotói pályázatot is kiírtak a 3–7 éves gyerekek számára, a víz megőrzésének fontosságára irányítva a figyelmet.

Forrás: Mihálffy Béla Facebook-oldala

A projekt nemcsak a vízgazdálkodás szempontjából fontos, hanem a közösség számára is, mivel a helyiek aktívan részt vettek a programokban és a felhívásokban, írja a lap. Gémes László megyei önkormányzatelnök azt mondta, nem mindig fejlődtek szépen a falvak, hiszen 2010 előtt a nagyvárosok árnyékában a kisebb településeknek nem jutott forrás, nem tudtak előrejutni, arra csak a városok kaptak lehetőséget, ezért a falvakból elvándoroltak a fiatalok. Ma szerinte már ott tartunk, hogy a kistelepüléseket választja ez a korosztály, hiszen szépen fejlődnek, minden igényüknek eleget tesznek.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…