100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A MÁV-Start közleményben írta meg, hogy szombat hajnalban elkelt a kétszázezredik darab is a MÁV–Volán-csoport új bérleteiből. A május elseje óta szinte minden helyközi vonat- és buszjáraton használható bérletek negyede országbérlet volt.

A többi pedig a vármegyék között oszlott meg – a várakozásoknak megfelelően – nem egyenlő arányban: a legtöbb Pest, a legkevesebb Komárom-Esztergom vármegyében fogyott. A képzeletbeli dobogóra – Pest vármegye mellett – Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar fért fel. Csongrád-Csanád az ötödik lett több mint 7 ezres darabszámmal, minket Borsod-Abaúj-Zemplén előzött.

A vármegyebérletek kétharmada teljesárú, az országbérleteknél azonban fordított az arány: ott a 90%-os kedvezménnyel megvásárolható bérletekből fogyott több, majdnem négyszer annyi, mint a teljesárú díjtermékből. A vármegyékre bontott részletes eladási adatok a közlemény táblázatában láthatók. Bár sokaknak kifizetődő az újfajta konstrukció, annak bevezetése nem feltétlenül nyerte el a szakmai szervezetek tetszését.

Közlekedő Tömeg: Az országbérletekkel mélyítik a közösségi közlekedés finanszírozási válságát

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…