100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Szlovákia 40 rendőrrel segíti Magyarországot az illegális migrációval sújtott magyar–szerb határ védelmében – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön Roman Mikulec belügyminiszter közlésére hivatkozva, melyről az MTI számolt be.

A szlovák belügyminiszter a rendőrök vezénylésével kapcsolatban hangsúlyozta: az illegális migrációra a külső schengeni határok védelme a megoldás, nem pedig a belső határok ellenőrzése.

Elmondta: a szlovák rendőrök magyar kollégáikkal vegyes csoportokban teljesítenek majd szolgálatot, missziójuk egyelőre két hónapos időszakra szól. Szolgálatuk időtartamát a két hónap letelte után az aktuális helyzet függvényében felülvizsgálják. Hozzátette: a jövő ad majd választ arra, hogy a külső határok védelmének megerősítéséhez más országok is csatlakoznak-e, hogy annak „legyen értelme”.

A szlovák belügyminiszter közlése szerint Pozsony 20–30 rendőrt készül küldeni az EU Határ- és Partvédelmi Ügynökségének megerősítésére is, mert „a Frontexet segíteni kell a külső határok védelmében”.

Stefan Hamran szlovák országos rendőrfőkapitány a magyarországi misszióról azt mondta, hogy az leginkább „jelképes erkölcsi támogatás”. „Hosszú évekig egyedül voltak. Örülök, hogy végre az európai politikai elit is egyetért abban – amit mi is hosszú ideje állítunk –, hogy a megoldás nem a belső határok ellenőrzése, hanem a külsők megerősítése és a partnereink megsegítése” – mondta.

Hangsúlyozta: a külső schengeni határok védelme nem egy állam, hanem minden érintett feladata. Rámutatott: amíg például a szlovák–cseh határon a rendőrség naponta néhány száz illegális migránst fog el, addig a magyar–szerb határon ez a szám ezrekre rúg.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…