Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1921. január 6. – A biblia, melyben édes melegséggel csergedezik a lélek itala, említi fel, hogy: A fejsze a fának a gyökerére vettetett. A mely fa jó gyümölcsöket nem terem, kivágatik és a tüzre vettetik! Szegény mártélyi füzfák semmiféle gyümölcsöket nem teremtek, talán ezért érte utól őket a sors könyörtelen fejszekeze. Kivágták a füzest az innenső parton, s kiirtották a Pallavicsi szigeti erdejét. Eltünt a nagy lombos nyárfa, melynek ágain annyiszor megpihent a czinke, meg a sármány és melynek árnyékában annyi leánykacagás elhangzott. Erdőnek csonka romjai vannak mindenütt. Oly sivár, olyan szomoru a Tisza, mint egy tollafosztott, tépett madár. Ha ismét eljön a nyár, madár nem talál itt fészket, strandoló szelid árnyékot s ha eljön az ecsetnek mestere, nem lel poémát alkotó lelke. Ezüst keszeg vágja fel magát a haragos vizből, a dög felett sirály csap át a tulsó partra. Mindszent felöl kavarog a Pallavicsi galambserege s szava rekedten hangzik az alkonyatban: kár, kár, kár!

Ez a cikk eredetileg a Vásárhelyi Reggeli Ujság című lapban jelent meg 1921. január 6-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.