
Illusztráció: Fortepan
Vásárhely és Vidéke, 1942. november 27. – Beszámoltunk arról a borzalmas szerencsétlenségről, mely kedden délután fél 4 órakor történt a vásárhelyi nagy állomáson. A Makó felől beérkező motorvonat elütötte Malmos Pál 25 éves kisteleki származásu és 4 hónap óta Vásárhelyen szolgálatot teljesitő postaaltiszt gyakornokot és rajta olyan sérüléseket ejtett, hogy a szegény ember a kórházba szállitás után meghalt.
Megállapitották, hogy Malmos Pál a postakocsit kisérte ki délután 3 órakor a nagyállomásra. Mikor a szegedi vonat befutott, várták a makói motorvonatot. A motorvonat azonban késett. Malmos Pál várakozás közben a csomagokkal megrakott postakocsira támaszkodott és egy kicsit elgondolkozott. A tanuk, akik a közelében álltak, egyértelmüleg vallják, hogy Malmos Pál magába mélyedve állt. Nem vigyázott arra, hogy merről érkezik a vonat. Valószinüleg nem is számitott rá, hogy a második sinpáron fut be szokás ellenére a motor, mert rendszerint a negyedik, vagy ötödik sinpárra szokott beérkezni, mivel azonban most sokat késett, a második sinpárra irányitották. Jelzést az állomás területén nem szokás adni. Malmos Pál nem vette észre a közeledő veszedelmet.
A vezérkocsinak a hütőszerkezete ütötte el. Malmos Pál a földre esett s azután 15 lépés távolságra ott sodorta maga előtt a motor. Még mikor felszedték, tudott beszélni, sőt mikor a mentők, akik 5 perc alatt a szinhelyen voltak, a közkórházba bevitték, még maga nevezte meg magát, de csakhamar elvesztette eszméletét és 5 óra 10 perckor meghalt. Malmos 7 hónapos házas. Felesége nem volt a lakásán a Tóaljutca 1/c. szám alatt, mikor keresték, mert faügyben járt. Négy órakor mosolyogva ment be a postára, hogy ujságolja, sikerült fát szereznie. Ott azonban az a megdöbbentő hir várta, hogy a férje meghalt. A szerencsétlen asszony a hir hallatára összerogyott s perceken át eszméletlenül volt. A fiatal postaaltiszt halála általános részvétet keltett Vásárhelyen.
Ez a cikk eredetileg a Vásárhely és Vidéke című lapban jelent meg 1942. november 27-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.