Szeged és Vidéke, 1910. november 26. – A szegedi ipari élet egyik vezető férfiától kaptuk az itt következő fejtegetést:

Emlékezetes még előttünk a fővárosi sajtó többszöri kirohanása a budapesti mesterségesen fölcsigázott téglaárak és azok okozói ellen. Élénk emlékezetünkben él még az a sok sulyos és jogos vád, amelylyel annak idején illették azokat, akik kapzsi üzleti spekulációval azt érték el, hogy Budapesten téglahiány miatt megakadtak az épitkezések.

Ekkor lépett közbe a székesfőváros és jelentékeny anyagi áldozatok árán iparkodott enyhiteni a bajon. A közvéleményben általános volt a vélemény: „ilyesmi csak Budapesten történhetik meg.” És ime alig mult el pár hónap, a következmények mutatják, hogy ami Budapesten megtörtént, az Szegeden is meg fog történni.

Csakhogy amig Budapesten a városi hatóságok a legnagyobb erőmegfeszitéssel dolgoztak a téglahiány megszüntetésén, addig Szegeden a városi tanács az, aki a téglahiányt ugyszólván megteremti. Több pénzcsoport, sőt magánosok is foglalkoztak téglagyár alapitás gondolatával. Ekkor merült föl a városi téglagyár eszméje. Az egyik szegedi vállalkozó cégnél készen fekszik egy Stoubier-rendszerü tégla- és agyagcserépgyár tervezete, ámde itt áll ipari mumusként a városi tanács ez alkalommal mint konkurrens a saját téglagyárával.

Amennyire örömmel üdvözöljük a városi tanács azt a ténykedését, hogy helyes ipari befektetéssel igyekszik a város jövedelmét növelni, ugyannyira kárhoztatjuk azt a nemtörődömséget, amelylyel az épitendő városi téglagyár ügyét sikerült születése előtt megölni. Az utóbbi év gazdasági viszonyai, a föllendült épitkezési kedv, a lakások árainak magassága megteremtették Szegeden a téglahiányt, az összes közlekedési eszközök, a városi vámok és a környékbeli helységek messzesége pedig nem engedik meg, hogy a téglahiány vidékről pótoltassék.

Ennek dacára az elmult évben magáról Hódmezővásárhelyről többmint öt millió tégla került Szegedre. Egyes épitőmesterek ezenkivül a szükségnek engedve, a mezei téglaégetés kevésbbé gazdaságos módszeréhez fordultak. Ily módon a város téglatermelése több mint egy millióval gyarapodott. Ennek ellenére az egész épitési évad alatt az épitőiparnak azzal a szomoru körülménynyel kellett számolni, hogy az összes szegedi téglagyárak napi kiadható készlete nem tesz ki 30.000 darab téglát, ami 30 kőmüves egynapi anyagszükséglete.

Ezektől az állapotoktól kényszeritve akadnának az idén még többen olyanok, akik ujból a mezei tégla égetéséhez fordulnának. A mezei téglaégetésről intézkedő vályogvető és téglaégető szabályrendelet óta Szegeden 1000 darab bármilyen kiégetett tégláért köteles a téglavető a városnak két koronát fizetni. Ily módon 1 hold kihasznált föld a városnak 12–16.000 koronát jövedelmez, azaz csak jövedelmezne, ha a szabályrendelet nem irná elő, hogy a téglaverőhelyet a tanács jelöli ki. A tanács azonban nem elégszik meg egy hold földnek ezzel a szép jövedelmezőségével és ujabban téglaégetésre helyet egyáltalában nem ad.

Ott, ahol rossz számadások és helytelen föltevések miatt zátonyra futott a városi téglagyár ügye, ott zátonyra jut a mezei téglaverés üzeme is, ami nagy veszedelme a szegedi épitési iparnak. Mindezek a tények és adalékok alkalmasak arra, hogy Lázár György dr. polgármester figyelmét fölhivjuk a kérdésre.

Ez a cikk eredetileg a Szeged és Vidéke című lapban jelent meg 1910. november 26-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.