Aki a rendőr tyúkjára éhezett

Illusztráció: Berkó Pál / Fortepan

Alföldi Ujság, 1924. szeptember 18.Sipos Mátyás rendőr, aki Szegfü utca 6 szám alatt lakik, vasárnap déltáján arra lett figyelmes, hogy a szomszédban lakó özv. Őze Mihályné portájáról éktelen tyuksivalkodás veri fel a környék csendjét. Átnézett megtudni, hogy mi az oka a lármának, s ahogy rányitott Őzénére, mindjárt megtudta, miért kiabált szegény tyuk segitségért. Ugyanis Őzéné akkor már vigan koppasztotta az ártatlan jószágot, amelyben azonban Sipos csakhamar felismerte az ő kendermagos tyukját. Rögtön lestoppolta a tyukot, tollával együtt, s mint bünjelet Őzénével együtt azonnal bevitte a rendőrségre, ahol Őzéné beismerte bünét, egyben azt is bevallotta, hogy már előbb is felhasználta Sipos állatállományát vasárnapi ebéd készitéséhez, amennyiben egyszer már megevett egy tyukját, máskor meg egy nyulát, akkor azonban Sipos távollétében, annak feleségével megegyezett. Most azonban nem lesz könyörület, s az asszony ellen a rendőrség az eljárást meginditotta.

Ez a cikk eredetileg a Alföldi Ujság című lapban jelent meg 1924. szeptember 18-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.