Julis néni, a kosaras asszony garázdálkodása

Szeged és Vidéke, 1904. szeptember 2. – Nagy föltünést keltett ma délután a rendőrségen egy öreg asszony garázdálkodása. Aki a rendőrség egy részét fölforgatta, nem volt más, mint az a két kosárral járó öreg asszony, akit uton-utfélen csak „Julis néni” néven ismernek. A szerencsétlen teremtés üldözési mániában szenved és olyan dolgokra ragadtatja magát, amilyenért megérdemelné, hogy ártalmatlanná tegyék.

Julis néni ugyanis rettenetes dolgokat müvel. Egész napon át nem tesz egyebet, mint két kosárral a karján bebarangolja a város utczáit és kiköt az öreg mindenkivel. A világért se szabad erősen ránézni, vagy nevetni a közelében, mert azonnal leteszi a kosarakat és jaj az illetőnek. Leszedi róla még a keresztvizet is, ha ugyan van rajta.

De olyant még sohase tett, mint ma délután. Az öreg Julis néninek ugyanis szokása a főkapitányt fölkeresni és elpanaszolni a baját. Délelőtt, délután mindig ott lehet látni a főkapitány előszobájában és folyton siránkozik. Ilyenkor mosolyogni sem szabad, mert kikaparja a szemét az illetőnek.

— Majd megmutatom én annak a betyárnak, – motyogja magában az eszelős asszony. – Becsukatom a szemtelent! — kiáltozza azután.

Ma délután 4 órakor is megjelent a főkapitány előszobájában. Zsufolva volt a terem és odabent is voltak.

— Engedjen be a főkapitány urhoz! – parancsolgatott a hóbortos nő a főkapitányi hivatal régi kiérdemesült szolgájának, Bárány bácsinak.
— Várjon Julis néni – mondta az öreg.

Egy ideig csak hallgatott az asszony. Az előszobában levők ismerték már mindnyájan. Egy fiatal leány beszélte ezek közül, hogy őt már egyszer fojtogatta is a bolondos asszony, mert ránevetett. Egy asszony leköpött a szoba padlójára, mert olyan fülledt levegő volt, hogy többen köhögni kezdtek. No, egyéb se kellett Julis néninek. Elkezdett káromkodni, szidott mindenkit, de különösen az öreg szolgát, hogy ráuszitja az egész népet.

— Megölet engem ez az ember! Megölet! – sikoltozott az asszony.
— Engedjen be a főkapitány urhoz, majd ad az magának! – kiáltotta fenyegető hangon.

Bárány bácsi nem engedte be, mert addig senkit sem szabad beengedni, amig az odabent levő fél ki nem jön. Erre Julis néni elkezdett dörömbölni a főkapitány ajtaján, majd rugdalta az ajtót és követelte, hogy engedjék be. Fél ötkor aztán bejutott a főkapitányhoz és egész öt óráig maradt odabent. Addig a többi felek, legalább huszan, kint várakoztak és többen el is mentek.

Öt órakor eltávozott az őrült asszony, de még néhányszor visszament a főkapitányhoz és folyton azt kiáltozta, hogy őt leköpködik, bárha senki se bántotta. Ilyeneket visz véghez a hóbortos Julis néni, akit valóban ideje volna már elmegyógyintézetbe vinni, nem pedig félórás kihallgatásokon fogadni.

Ez a cikk eredetileg a Szeged és Vidéke című lapban jelent meg 1904. szeptember 2-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.