1911-ben írták: Maczelka József, Ganzer József, Németh Lajos és Kovács Lajos 14–15 éves gyerekek azon tanakodtak, milyen lehet részegnek lenni. Az egyik Jóska elszánta magát, hogy lesz, ami lesz, ő berug. Az ötlet a többieknek sem volt ellenükre, és loptak három üveg rumot.
Szegedi Napló, 1911. november 25.– Maczelka József, Ganzer József, Németh Lajos és Kovács Lajos 14–15 éves gyerkőcök nem tudták elképzelni sehogy sem, milyen lehet az, ha egy ember részeg. Pedig hát szörnyen imponáltak nekik a berúgott, éneklő, duhajkodó emberek. Épp ezért nagy tettre határozták el magukat.
— Lesz, ami lesz, ha én egyszer berugok — szánta el magát az egyik Jóska. — Én is berugnék szívesen — felelt a másik —, de otthon majd kirugnak.
Ezt az aggodalmat osztotta mind a négy fiú és azért máshol próbáltak szerencsét. Elmentek Singer Dávid Mikszáth utcai kereskedőhöz, benéztek a pincébe és elloptak három üveg rumot. A legnagyobb üveg rumot mindjárt meg is itták, amitől berugtak. A dolognak azonban szomorú következménye lett, mert a rendőrség elfogta mind a négy kis iszákost és bűnügyi eljárást indított ellenük.
Ez a cikkeredetileg a Szegedi Napló lapban jelent meg 1911. november 25-én.Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a naponA rovat további cikkei itt olvashatók.
100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Lehetsz több száz vagy több ezer kilométerre: Szeged továbbra is a te városod. A Szegeder pedig akkor is figyel arra, mi történik otthon, amikor te épp, vagy már, máshol élsz. Tegyél támogatásoddal azért, hogy Szegeden továbbra is legyen független helyi sajtó, amely utánajár, kérdez és számon kér!