100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Délmagyarország, 1936. július 18. – A szegedi borbélymesterek már régóta küzdenek azért, hogy a borbélyszakmában mind sűrűbben mutatkozó rendszertelenségeket megszüntessék. Sok panasz hangzott el legutóbb a kontárok ellen és amiatt is, hogy egyesek a megállapított munkaidőn túl is dolgoznak. Egy élelmes rendelkezéssel ezeken az állapoton igyekeznek most segíteni a borbélymesterek, iparvédő csoportot létesítettek, a csoport tagjai ellenőrzik a jogosulatlan iparűzőket. Az iparvédő csoport működésének eredményeképen a jövő héten egész sereg kontárügyét tárgyalja a városi kihágási bíróság.

Állandó a panasz amiatt is, hogy egyesek nem tartják be az irányárakat és ujabban egyes helyeken – már 8 fillérért is lehet borotválkozni. Tegnap este ebben az ügyben a szegedi uri és hölgyfodrász szakosztály Palkovits Károly elnöklésével ülést tartott. Az ülésen elhatározták, hogy 20 filléres borotvált irányárat léptetnek életbe Szegeden és valamennyi borbélyiparost kötelezik arra, hogy az irányárakat betartsa. Amelyik iparos az árakat nem tartja be, az ellen az ipartestületi széknél tesznek feljelentést. Ugyanígy elhatározta a gyűlés, egy régebbi határozat értelmében felhívja a szakosztály tagjait, hogy az árjelző táblák kitételétől tartózkodjanak. Az iparvédő csoport tagjai ezentúl azt is ellenőrzik, hogy a borbélyüzletekben ne hirdessék az árakat.

Ez a cikk eredetileg a Délmagyarország című lapban jelent meg 1936. július 18-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból szemezgetve mutatjuk be, mik foglalkoztatták a régi szegedieket harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…