Az ülés elején Márkus Marianna képviselő felszólalásában a többi között elmondta, hogy az elmúlt hetek történései a mostani napirenden lévő témával kapcsolatban fontos tapasztalat volt számára. Ennek hatására azt javasolta, hogy most és a jövőben is a képviselő-testület lakossági munkacsoportokat vagy projektcsoportot hozzon létre a felvetődött probléma megoldására, ahol elkezdődhet az együtt gondolkodás a lakosok és a képviselők közt, ha szükséges, az adott terület szakembereinek bevonásával.

Szerinte az összefogás, az egyeztetés, az együtt gondolkodás javít a közéleten, a helyi közbeszéd állapotán, a személyes találkozók hatékonyabbak lesznek, mint a közösségi médiában történő kommunikáció. Mint fogalmazott, tisztelet mellett, a jót akarva, békésségben kell együtt élnünk ebben a faluban. A helyi építési szabályzattal kapcsolatban az összejövetelen minden képviselő véleményt nyilvánított.