100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Nyilvános fórumot tart Hódmezővásárhelyen Magyar Péter március 24-én 19 órakor, a Dr. Rapcsák András úton, aminek egyébként tavaly felmerült az átnevezése.
Az esemény az aktuális országjárásának része, amely során nemrég Szegeden is járt Orbán Viktor miniszterelnök legfőbb kihívója. Kedden kora délutántól több helyszínen is megjelenik: Sükösd nagyközségben, Kiskunfélegyházán, Sándorfalván, majd Hódmezővásárhelyen tart nyilvános gyűlést.
Az ellenzéki politikus az elmúlt közel két évben háromszor járt Hódmezővásárhelyen. Először 2024 májusában, az önkormányzati és európai parlamenti választások előtt jelent meg a Kossuth téren. Ezt követően 2025 márciusában a Népkertben tartott rendezvényt, majd ugyanabban az évben, nyár végén a Szent István téren beszélt.
A politikus számos alkalommal járt már Szegeden is. Tavaly áprilisban és márciusban is ellátogatott a vármegyeszékhelyre, majd tavaly decemberben, egy időben 2025 legnagyobb fideszes békegyűlésével. Legutóbb egy hónapja, február 20-án mondott beszédet a Széchenyi téren.
Orbán Viktor kormányfő a múlt héten kezdte el járni a vidéket, tőle szokatlan módon előre bejelentett helyszínekkel és időpontokkal. Ennek részeként vasárnap beszédet mondott Hódmezővásárhelyen, többek között Lázár János társaságában. Látogatása magyar zászlókkal, „Hajrá Fidesz!” skandálással, illetve „Mocskos Fidesz!” kiabálással és „kutyázással” zajlott.













