Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közölte kedden, hogy a jövő héten országjárásra indul. Bejelentése szerint nyilvános eseményekre készül, amelyekre várják az érdeklődőket. Az egyik érintett település – és egyben az egyetlen, amely megyénkben van – Hódmezővásárhely lesz.
A bejegyzésben úgy fogalmazott: „Mindenkit várunk, akinek fontos Magyarország békéje és biztonsága”.
A tervek szerint a jövő héten csütörtök kivételével minden nap egy–egy településen jelenik meg. A miniszterelnök Kaposvárra, Egerbe, Dunaújvárosba, Szentendrére, Miskolcra és március 22-én, vasárnap Hódmezővásárhelyre is ellátogat, és beszédeit jellemzően a városok központi terein tartja majd meg.
Szerdára az is kiderült a miniszterelnök kommunikációjából, hogy a hódmezővásárhelyi beszédet 16 órától a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt tartják.
Ritkán fordult elő az elmúlt időszakban, hogy a miniszterelnök nyilvános országjárásra induljon. Bár februárban bejelentették, hogy a Fidesz országjárást szervez, a párt politikusainak kampányeseményei – köztük Orbán Viktor fórumai – eddig nem voltak nyilvánosak.
A Szegeder az elmúlt években több-kevesebb sikerrel tudott a helyszínről tudósítani a miniszterelnök eseményeiről. 2024 márciusában egy Lázár-beszéd helyett ugrott Makón színpadra Orbán Viktor a fürdőbővítés átadásán, itt bár az utcán beszélt, előre nem volt bejelentve érkezése, és a közönség első soraiba csak ellenőrzött közönséget engedtek be.
Két hónappal később Hódmezővásárhelyen egy helyi család udvarában beszélt a miniszterelnök, amely szintén titkos esemény volt – ennek ellenére stábunk is bejutott az udvarra, és teljesen szabadon vehetett részt az eseménye.
2024 decemberében egy soltvadkerti út átadójára már nem engedték be a sajtót, mondván, az eseményre előzetesen kellett volna regisztrálni. Meghívót persze nem kapott, csak néhány kiválasztott médium.