Azt írják, a magyarországi szakaszon Szeged és Röszke között jellemzően vonatokkal, néhány járat helyett pótlóbuszokkal biztosítják az utasok eljutását. Többek között a Röszkéről 14:44-kor továbbinduló személyvonat (7305) helyett pótlóbusz közlekedett a magyarországi szakaszon.
A pótlóbuszok Szegeden és Röszkén a vasútállomásnál, Szentmihályteleknél a Gárdonyi Géza utcai megállóban állnak meg. Az utasok Szerbiából történő eljutásának segítése érdekében a pótlóbusz meghosszabbított útvonalon Röszke, határátkelőhely autóbusz-megállóhelytől közlekedik.
A Szabad Magyar Szó azt írja a Srbija Voz vasúttársaság közlése alapján, hogy Szerbia területén közlekedő összes vonat indulását leállították bombariadó miatt. A közlemény szerint október 31-én egy telefonhívást kaptak, amelyben „névtelen bejelentés érkezett arról, hogy minden vonaton és vasútvonalon robbanószerkezeteket helyeztek el”.
„Intenzíven együttműködünk a Belügyminisztériummal a kialakult helyzet megoldásán. Kénytelenek vagyunk ideiglenesen leállítani az összes vonatforgalmat az utasok és a vonatszemélyzet életének védelme érdekében” – áll a Srbija Voz közleményében. Azt nem közölték, hogy a forgalom szüneteltetése meddig tarthat. Ez nem az első eset, hogy állítólagos bombariadó történik a vasúton nagyobb belgrádi vagy újvidéki rendezvények előtt.
Eddig minden alkalommal kiderült, hogy a bejelentések hamisak voltak, és a Belügyminisztérium soha nem tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy bárkit is letartóztattak volna a bombariadókról szóló hamis bejelentések miatt, jegyzi meg a Szabad Magyar Szó cikke.