A Maros-híd lábánál szerdán adták át Makó új emlékhelyét, amelyet azok hozzátartozóinak alakítottak ki, akik hamvait a folyóba szórták. A kezdeményezés Czirbus Gábor alpolgármester nevéhez fűződik, aki helyiek kérésére 2023 decemberében képviselői indítványt adott be erről, miután a korábbi, elhanyagolt terület méltatlan állapotba került.
A beruházás tervei Csernyus Lőrinc építész és a város főépítésze javaslatai alapján készültek el, a kivitelezés idén augusztus elején indult, és teljes egészében városi keretből, 10 millió forintos összegből valósult meg. Az avatáson részt vett Farkas Éva Erzsébet polgármester is. Az emlékhelynél házirendet függesztettek ki, de a helyszín ki is van világítva, padokat, szemetest és térfigyelő kamerát is elhelyeztek.
Czirbus Gábor szerint a tervezés és a kivitelezés során az vezérelte őket, hogy „egy olyan környezetet hozzunk létre, amely egyszerre tiszteletteljes, nyitott és emberközeli”. A munkálatok során betonhullámokat öntöttek, ezekre kerülnek a rézből készült emléktáblák egységes betűtípussal és formátummal.
A projekt előkészítése több mint másfél évig tartott, és jogi nehézségek is adódtak, mivel korábban senki sem kért engedélyt a várostól vagy az Ativizigtől a síremlékek elhelyezésére. Emiatt egyes hozzátartozók, Mucsi Tamás DK-s képviselő támogatásával, tiltakozást és gyertyagyújtást szerveztek, hogy megőrizzék a korábban kialakított jelképeket. Ezek végül megmaradhattak az új területen.
A Maros hullámait szimbolizáló betonelemekre eddig 70 réztábla kihelyezését kérték, ezek közül 50 már elkészült. Az új emléktáblák a polgármesteri hivatal műszaki csoportjánál igényelhetők, kizárólag előzetes bejelentés és ügyintézés után. A házirend szerint a virágokat, koszorúkat és mécseseket is csak a kijelölt helyeken lehet elhelyezni.

Fotó: Farkas Éva Erzsébet / Facebook