Dobrev Klára Kiszomboron: A DK bevizsgáltatja a Makó környéki ivóvizet

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke a Makóhoz közeli Koszomborra látogatott, miután a kistelepülés ivóvízben rendkívül magas az arzéntartalom, egy–két településen pedig a bórtartalom is, ami súlyos egészségügyi kockázatot jelent a lakók számára – a párt szerint a jobboldali Fidesz-kormány mégsem oldotta meg a problémát évek óta.

A DK elnöke arra emlékeztetett: 2025-ben Magyarországon nem fordulhat elő, hogy valaki nem tud ivóvizet venni a csapból, ezért a DK bevizsgáltatja a település vizét, hogy kiderüljön, mekkora az arzén- és bórtartalma. Miközben az elmúlt években 6 milliárd forint európai uniós támogatás érkezett csak víztisztításra az országba, a Fidesz évek óta nem oldja meg a problémát” – hangzott el a szombati helyszíni Facebook-live videóban.

Mucsi Tamás, a Demokratikus Koalíció helyi országgyűlési képviselőjelöltje a felvételen elmondta: évek óta küzd azért, hogy egészséges, tiszta ivóvíz folyjon a kistérség csapjaiból, legutóbb bizottsági ülésen kezdeményezte, hogy helyezzenek ki tiszta ivóvizet adó automatákat az iskolákba, az óvodákba, de a fideszes többség ezt leszavazta.

Ezután Mucsi a hódmezővásárhelyi tankerülethez fordult, hogy megtudja: hogyan tudnak egészséges ivóvizet biztosítani a diákoknak, de nem tudtak rá választ adni. Következő lépésként a hódmezővásárhelyi és makói ellátó központ felé fordul, hogy megtudja, ők hogyan biztosítanak arzén és bormentes ivóvizet a betegeknek – derült ki az élő videóból.

Dobrev Klára úgy véli, mi sem bizonyítja jobban, mennyire elhanyagolja a Fidesz az itt élő embereket, hogy az ivóvízellátó helyek sem működnek a településen, zárva van az egyetlen hely, ahonnan tiszta ivóvízhez lehetne hozzájutni Kiszomboron. A DK elnöke a 6 milliárd forintnyi pénz eltűnése miatt írásbeli kérdéssel fordul Polt Péterhez, hogy kiderüljön, mire költötték el ezt a pénzt a vízminőség javítása helyett.