Új csapadékvíz-elvezető épült Zsombón

Uniós támogatással, 250 millió forintos beruházással bővítették a csapadékvíz-elvezető rendszert a Csongrád-Csanád vármegyei Zsombón. 

Az MTI közleménye szerint a projekt – amely a településen megvalósuló fejlesztési program harmadik eleme – közép- és hosszú távon előkészíti egy korszerű belterületi csapadékvíz-elvezetési és gazdálkodási rendszer kialakítását az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében.

A Szegeddel szomszédos, több mint 3300 lakosú nagyközség belterületén nyolc utcában építettek ki burkolt vízelvezető árkot, összesen 2200 méteren. Az árkok nyomvonalán 11 szikkasztó dobozt helyeztek el, amelyek a víz helyben tartását és természetes elszivárgását segítik.

A település határában húzódó Dorozsma–Majsa-főcsatornán, a fejlesztési program korábbi szakaszában megépült, több mint 21 ezer köbméteres kapacitású víztározó mellett zsilipet alakítottak ki a lezúduló vizek visszatartása érdekében. A zsilip képes szabályozni a főcsatorna vízszintjét, ezáltal lassítja és csökkenti a csatornán áthaladó vízmennyiséget, valamint támogatja a településre érkező víz helyben tartását és elszivárgását.

A közbeszerzés adatai szerint a kivitelezést a szegedi székhelyű Winnerone-ép Kft. végezte.