Megépítenének két szakaszt a Hódmezővásárhely–Földeák kerékpárútból Márki-Zayék

A hódmezővásárhelyi közgyűlés egyhangúlag támogatta azokat az indítványokat, amelyek a Földeák felé vezető kerékpárút megvalósításához szükséges ingatlanok önkormányzati tulajdonba vételéről szólnak. A beruházás eredetileg a Modern Városok Program része volt, ám annak megszűnése miatt a város önerőből kívánja folytatni az előkészített terveket, írja a Hódpress.

A program keretében Hódmezővásárhely 117 kilométernyi új kerékpárút kiépítését tervezte, azonban az MVP-t 2023 novemberében lezárták, így a projekt nem valósult meg. Az önkormányzat most azt szeretné elérni, hogy a korábban befektetett munka és költségek ne vesszenek el, ezért több szakasz megépítését saját erőből indítaná el.

Az egyik érintett rész a Hódmezővásárhely–Földeák közötti út, a Kalmár Zsigmond utcánál véget érő kerékpárúttól a Hódkertész telephelyéig. Ehhez több földterületet is szükséges vennie az önkormányzatnak. A polgármester szerint sok helyi biciklis használja ezt az irányt, de a városhatár után hiányzik a biztonságos folytatás.

A másik fejlesztési szakasz a Gorzsa Mezőgazdasági Zrt. telephelyétől Szikáncsig tartana. Ennek megvalósításához szintén több külterületi ingatlanrészt kellene önkormányzati tulajdonba vonni. A szakaszon a földeáki út kanyargós részeinek biztonságosabbá tétele is cél.

Forrás: Hódmezővásárhely önkormányzat

A város korábban már tett vételi ajánlatot ezekre a területekre az MVP idején, de a program megszüntetése miatt az adásvételi szerződések és kisajátítási eljárások elmaradtak. Mérnöki becslések szerint a fejlesztéshez mintegy 200 millió forintra lenne szükség, ugyanakkor bíznak abban, hogy a későbbiekben állami vagy uniós források is elérhetők lesznek.

A cikk borítóképe illusztráció.