Mucsi Tamás makói önkormányzati képviselő közérdekű adatigényléssel fordult a Hódmezővásárhelyi–Makói Egészségügyi Ellátó Központhoz, hogy megtudja, az elmúlt egy évben hány kórházi fertőzés okozott halálesetet. A központ válasza szerint Makón nem történt ilyen, Hódmezővásárhelyen pedig nyolc esetet regisztráltak.
Mucsi szerint a makói adat meglepő, mivel állítja, a családjában is volt olyan haláleset a településen, amelyet kórházi fertőzés okozott. Úgy véli, a hivatalos nyilvántartásban nem kórházi fertőzést jelölnek meg halálokként. A képviselő minderről közösségi oldalán beszélt egy közös videóban Varga Ferenccel, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjével.
Varga azt javasolta, hogy írásban forduljanak a belügyminiszterhez, és kérjenek tőle adatokat az ügyben. A kérdést már elküldték, a jogszabály szerint tizenöt napon belül kaphatnak választ.
Varga Ferenc szellőztette meg korábban, hogy a Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrumban működő sebészeti, urológiai, fül-orr-gégegyógyászati, szülészeti-nőgyógyászati és traumatológiai műtők használatát ideiglenesen felfüggesztette a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
A szentesi politikus által megosztott vizsgálati dokumentumok szerint a döntés oka az volt, hogy a szentesi kórház több műtője nem felelt meg az infekciókontroll előírásainak. A szentesi kórház új fenntartója, az SZTE azóta újraindított két műtőt: a traumatológiai műtő után az NNGYK, mint engedélyező hatóság megadta az engedélyt a Sürgősségi Betegellátó Osztály (SBO) épületében lévő műtő használatba vételére is.