Két vásárhelyi iskolába is küldtek bombával fenyegető levelet csütörtök este

A csütörtök reggeli tömeges bombafenyegetések után este 6 óra körül a rendőrség lezárta a hódmezővásárhelyi Klauzál utcát az iskola előtti szakaszon, a Délmagyarország úgy értesült, hogy újabb bombariadó miatt.

A Promenad24 azt írja, a Klauzál Gábor Általános Iskola után a csütörtök este a vásárhelyi Szent István Általános Iskola is bombafenyegetést kapott e-mailben. Este fél 8 körül mindkét épületet, a Szent István térit és a Klauzál utcait is átvizsgálják a rendőrök.

Nem tudni, hogy köze van-e a késő délutáni, esti fenyegetéseknek a délelőtti országos helyzethez, de a Promenad24 által megszerzett e-mail ismeretlen szerzője már nem Allah nevében fenyegetőzött. Azt írta, azért küldte a bombafenyegetést, hogy felhívják a figyelmet a társadalmi igazságtalanságokra, melyeket a társadalom és a hatóságok is figyelmen kívül hagynak. Azt írták meglehetősen rossz helyesírrással, hogy amennyiben nem veszik figyelembe az üzenetet, péntek reggel 9 óráig bomba fog robbanni.

A rendőrség este 6 órai közleménye szerint a legfrissebb adatok azt mutatják, hogy országszerte 257 budapesti és 30 vidéki intézményt ért fenyegetés ezidáig. Az épületek rendőri ellenőrzése, átvizsgálása mindenhol megtörtént, közölték.  A rendőrök – az ott dolgozó vezető kérésére – átvizsgáltak további 16 olyan intézményt, amelyek nem kaptak konkrét fenyegetést, robbanószert, illetve robbantásra alkalmas eszközt azonban sehol nem találtak.

Korábban megírtuk, a szegedi Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium mellett az egykori Ságvári, azóta Báthory István nevét megkapó gimnázium elé is kivonultak a rendőrök csütörtökön, ez a két intézmény volt érintett a bombafenyegetettség miatt. Az átvizsgálás idejére a tanulókat az utcára vezényelték.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Több mint 240 iskola, köztük két szegedi is érintett, de eddig nem találtak bombát

A szegedi Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium is kapott fenyegetést, a helyszínre a rendőrség nagy erőkkel vonult ki.

A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban is ki kellett vezényelni a diákokat. A Délmagyar tudósítása szerint reggel háromnegyed 8-kor már be sem engedték a diákokat az iskolába, és az utcát is lezárta a rendőrség bombariadó miatt. A diákok egy része kabátban, iskolatáskával várakozott, több osztályt azonban más intézményekbe vezettek a tanárok.

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón azt mondta, a magyar rendőrség kapcsolatban áll a szlovák hatóságokkal, Szlovákiában ugyanis néhány évvel ezelőtt követtek el hasonló tömeges bombafenyegetést, amelyek után azonban nem találtak sehol valódi bombát. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az akció mögött egy „inkább egy elmebeteg” állhat.

Az Allah nevében írt fenyegető üzenet, amit ma reggel az oktatási intézményeknek küldtek, már nyilvánosságra került. „Az iskolában robbanószerkezetet helyeztek el. Itt az ideje, hogy áldott műveleteinket kiterjesszük Európa szivére, a hitetlenség és képmutatás bástyájára. Tanúi voltunk kormányaitok folyamatos háborújának a muszlimok ellen, és igazságos lenne, ha most megtapasztalnátok az elnyomottak haragját” – kezdődik az üzenet.