100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Pénteken este megalakult a Kétfarkú Kutya Párt makói sejtje, ahol a párt passzivistái közösségépítő céljaikról is beszéltek. A Makói Csípős beszámolója szerint a jelen lévő aktivisták kiemelték, céljuk értékeket teremteni a városban, és fontos helyi problémákra felhívni a figyelmet.

A kezdeményezésben részt vesz az a Berki Boglárka is, aki a 2024-es önkormányzati választásokon bejutott a szegedi közgyűlésbe, ám néhány nappal később családi okokból Vasárus Gábor javára lemondott mandátumáról. Berki most azt mondta, hogy Szegeden sikeresen működik egy passzivista csapat, amely különféle témákban szervez előadásokat és akciókat, mint például a fenntarthatóság és a társadalmi együttélés kérdései – és most hasonló törekvésekkel fordulnak Makó felé.

Berkiék bíznak benne, ha nem is egyből, de el tudnak a szegedihez hasonló közösséget.

Egy névtelenséget kérő passzivista, aki állami vállalatnál dolgozik, arról beszélt, hogy céljuk az emberek gondolkodásának kritikusabbá tétele, és különféle helyi problémákra való figyelemfelhívás.

Példaként említette az ivóvízminőség-javító program kudarcát, az egyházi intézményfenntartás kérdését, a bezárt Bartók-zemeiskola ügyét, valamint a város munkaerőpiaci nehézségeit mint a vendégmunkások helyzete, és a megszűnt vasúti közlekedés. Mindezek mellett kiemelte Makó lakosságmegtartó erejének gyengeségét is.

Címlapképünk illusztráció.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…