100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Pályázati szabálytalanságok miatt emeltek vádat két Csongrád-Csanád vármegyei település polgármestereivel és egy társukkal szemben, írtuk meg hétfőn. Nevek említése nélkül Saághy Flóra szóvivő akkor annyit árult el, az ügyészség költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádol három politikust és az elszámolásokhoz fiktív céges számlákat kiállító társukat.
Azt a Lázár János köreihez köthető Promenad24-nek árulta el Mártély új fideszes polgármestere, Ambrus István, hogy a 2022-es időközi választást követő átadás-átvételkor azzal szembesült, mintegy 41 millió forintos adósságállományt örökölt meg a Putz Anita vezette önkormányzattól. Ennek a része volt az is, hogy egy korábbi TOP-os, uniós pályázatban 5,5 millió forint támogatást vissza kellett fizetni az államkincstárnak. Eme projekt kapcsán emelt vádat a szegedi ügyészség.
A büntetőeljárásban érintett két település Mindszent és Mártély, írja a portál. A vádirat szerint a konzorcium által a helyi közösségek erősítésére 2017-ben elnyert, 27 milliós összegű TOP-os pályázattal kapcsolatban történtek szabálytalanságok, visszaélések a 2018–2020-as időszakban. Mindszent polgármestere akkor a jelenlegi településvezető, Zsótér Károly volt, Mártély esetében 2019 előtt Borsos József, 2019 után pedig Putz Anita.
Az ügyészség szerint a programok szervezésére szerződést kötöttek egy céggel, amely évente sportnap, egészségnap és más rendezvények lebonyolítását vállalta. A valóságban a rendezvényeket nem az azokat kiszámlázó magáncég, hanem jelentős részben önkormányzati intézmények dolgozói szervezték és bonyolították le.
Az önkormányzatokat a 2018 októbere és 2020 októbere közötti pályázati elszámolások során képviselő polgármesterek településenként 8,5 millió, illetve 2,7 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a hazai és az uniós költségvetésnek; a kár az eljárás során maradéktalanul megtérült, tudatta az ügyész még hétfőn.













