Putnik Lázár lett a polgármester Újszentivánon. A nagyjából 1900 lelket számláltó településen hatan szálltak versenybe a városvezetői székért, Putnik Binszki József szegedi alpolgármester fiát, Binszki Olivért és a regnáló Bodó Imrét is maga mögé utasította 39,22%-os eredményével.
Putnik 2019-ben is magasan, a szavazatok valamivel több mint 50%-ával nyert, de nem tudta kitölteni a ciklusát botrányai miatt, így lett időközin a polgármester a most második Bodó. Putnikot tavaly februárban, közel két év után engedték ki előzetes letartóztatásából, nyomozás is folyt ellene és társai ellen a helyi munkásszálló építkezésével kapcsolatos ügyek miatt.
Azóta az ügyészség már vádat is emelt Putnik és társai ellen, és a büntetőeljárás is megkezdődött a Szegedi Törvényszéken. A vád szerint Putnik és köre 2017 júliusában nyújtottak be támogatási kérelmet a kormányhivatalhoz egy négy épületből álló, összesen 80 fős munkásszállás megépítésére és annak üzemeltetésére. Újszentiván önkormányzata meg is kapta a 222 millió forintos vissza nem térítendő támogatást, utólagos elszámolással, de az ügyészség úgy tartja, hogy a vádlottak már a pályázat benyújtásakor tudták, hogy a megjelölt összegnél jóval alacsonyabb áron is megoldható a beruházás.
A közbeszerzés során aztán egy olyan cég nyert generálkivitelezőként, amit a polgármester irányított, és amit azért vontak be, hogy magasabb összegben számlázhassanak az önkormányzat felé. A túlárazás mértéke több mint 100 millió forint volt, a fiktív számlákat Putnik nyújtotta be a kormányhivatalnak.
A berendezéssel kapcsolatban is ment a túlárazás, mintegy 23 millió forint értékben. A megszerzett pénz egy részéből aztán a településvezető egyik cége vett vadászházat, egy másik része pedig egy szintén hozzá köthető helyi szövetkezethez került, de társasházakat is építettek belőle a településen.
A volt polgármestert és társait bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és pénzmosás bűntett elkövetésével vádolják. Az ügy negyedrendű vádlottja – aki cégvezetőként majd adminisztrátorként vett részt a csalásban – korábban egyezséget kötött az ügyészséggel, két év felfüggesztett börtönt, valamint egy egymillió forintos pénzbüntetést kapott.