100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

1963 óta építési tilalom alatt áll a hódmezővásárhelyi árvízvédelmi kőfal, amelynek újabb része azóta látható, mióta a tavalyi év végén lebontották a Tóalj utca 13-13/a. szám alatti, egykor Lang Ferenc üvegműves tulajdonában lévő házat, melyet korábban a város vásárolt meg. Közparkot építenek a helyére, ez a munka már látványosan halad, sőt egy héten belül át is adhatják azt, írja a HódPress.

A vásárhelyi portál által közölt képek szerint a park közepén gyepszőnyeget helyeztek el, körben pedig jelenleg az évelő növények telepítése zajlik. A park kialakítása ugyanabba a koncepcióba illeszkedik majd, mint a Rotary sétány, vagy a vásárhelyi Hősök terén lévő, mindenféle színű virág- és növényszőnyeggel borított területé, írják.

A növények telepítése után hamarosan elhelyezik a csepegtető-öntözőrendszert, majd fahánccsal – a város saját faőrleményével – fedik a talajt. Azt is tervezzük, – még tárgyalunk a művészekkel, – hogy kisebb köztéri alkotásokat helyeznénk el ide, akár állandó jelleggel, vagy két-három hónapig látható kis szobrokat, és akkor mindig lesz valamiért bejönni egy sétára – mondta a portálnak a helyszínen a város főkertésze, Pádár Zoltán.

Pádár szerint még van bőven tennivaló, de a jövő hétre elkészülhet a park, amely egyébként már látszik a Google frissített, 2024 májusi utcanézetében is.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…