Rossz tartás miatt koboztak el ötvenkét kutyát egy Vásárhelyhez közeli tanyáról

Ötvenkét kutyát koboztak el egy Hódmezővásárhelyhez közeli tanyáról rossz tartás miatt – írja a Délmagyar.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal munkatársai azonnali intézkedésként elrendelték az állatok elszállítását három ebrendészeti telep – Algyő, Hódmezővásárhely, Makó – bevonásával.

Mivel az ebek szükséges oltásai hiányoztak, kéthetes járványügyi megfigyelés alá kerültek. Az ügyben állatvédelmi hatósági jogkörben eljárás indult, a Délmagyar értesülései szerint hamarosan újabb szemlét tartanak a helyszínen. 

Eközben állatbarátok a közösségi oldalakon önkénteseket toboroznak, hogy segítsenek a tanya tulajdonosának a terület rendbetételében. A kizárólag németül beszélő, 10 éve Magyarországon élő hölgy 14 nap haladékot kapott, hogy javítson a tartási körülményeken. Egy helyi szervezet rögtön 100 ezer forinttal járult hozzá a költségekhez. Azok a civilek, akik segíteni szeretnének, a varga-andras@freemail.hu elektronikus levelezési címen jelentkezhetnek.

Borítóképünk illusztráció.